2013. október 20., vasárnap

SZERELEM - SZERETET LÉLEKBŐL FAKADÓ HANGJA



Magam előtt látom szeretett Nagymamám ajkáról felhangzó sóhajt, és szinte fülemmel hallom, a legkedvesebb szerelmes énekét.
Képzelhetitek ámulatomat, ahogyan már csak a legkisebb élő gyermeke Kereszt Anyukám énekli szívszorító - érzelmes hangján.
Könnyes szemmel, nyitott lélekkel, összeszoruló szívvel emlékezem, szép, kedves, dolgos Nagymamámról.
Hat gyermeke született.
Az első kislányát, Kiss Ilonkát kisgyermek korában, "torokgyíkban" elveszítették.
Albert nevű fia, soha nem tért vissza a háborúból, ismeretlen helyen halt meg.
Zoltán ugyan hazatért betegen a frontról, de nemsokkal utána tífuszban meghalt.
Nagybátyám, Édesanyám, Kereszt Anyukám, és Nagyapa túlélték a háborút.

Mindezek ellenére sohasem fordult Isten ellen Nagymamám.
Csodálatos módon bizonyítva Isten szeretetének, és kegyelmének egyetemességét az életével.
Nem igazán értettem, hogyan születhetett meg Jézus Krisztus valósága, nap mint nap a nehéz sorsában.
Értetlenül hallgattam, hogy akik Istenhez tartoznak azoknál ez így van, és nemcsak egy "angyali üdvözlet" létezik.
Nagymamám készen állt, hogy bármi legyen is a terve Istennek az életével, "Isten ajándékait" a "fülembe súgja".
Ennyiből állt az én hitéletem - de mégis biztos alapot adott számomra a későbbiekben.
Erre az alapra csak a 2003. esztendejében történt borzalmas autóbaleset után kezdtem "építeni".
2004. évében "újjászülettem", és 2005-2010. időszakában végeztem el a teológiát, hittudományi karon, és missziói szakirányon.

Krisztusban gyökerezhet az életünk azáltal, hogy mások segítenek érett keresztyéné válnunk.
Hitünk által reményt nyújthatunk a kétségbeesetteknek, vigaszt és nyugalmat adhatunk a betegeknek, bátoríthatjuk az egyedül élőket... 

Kedves Barátaim! Kedves Látogatóim!
Nagymamám éneke nagyon régi, így csak a szövegének üzenetét, lelkiségét adhatom át számotokra.
A gyertyák égjenek minden Nagymamának, Édesanyának, és a már eltávozott Szeretteinknek.
Angyal gif
  
Ne hitegesd...     
Ne hitegesd, ne csalogasd az én szívem meghalt,
Nem tud az már szerelemről, boldogságról több dalt.
A te árva megtört szíved, későn dobbant értem,
Pedig-pedig valamikor, csak egy csókot kértem.

Elkerülsz mert szegény vagyok, azt beszéled másnak,
Szóba nem állsz olyanokkal, kik dolgozni járnak.
Neked olyan kislány nem kell, kit gyötör a munka,
Azt gondoltad kinek keze, a Lelke is durva.

Elkerülsz mert szegény vagyok, mindenkinél jobban,
Nálamnál hűbb, igazabb szív érted sose dobbant.
Szerettelek, becéztelek, mint kényes virágot,
Most pedig csak siratgatlak, mint egy régi álmot.

Azt gondoltad a kunyhóban nem tudsz boldog lenni,
Azt gondoltad aki szegény, nem tud az szeretni.
Pedig az a Nagy Úr Isten, nem tekintett rangot,
Szívet nemcsak gazdagoknak, szegénynek is adott.

Pedig az a Nagy Úr Isten, nem tekintett rangot,
Szívet nemcsak gazdagoknak, szegénynek is adott.

A szeretet a kereszténység legfőbb értéke...

Mert Isten maga a szeretet.
Ezért küldte el a menny dicsőségéből egyszülött Fiát, hogy emberi formát felvéve a szeretetet hirdesse az emberiségnek.
A karácsony ünnepét, a szeretet ünnepének kellene tekinteni az egész világon.
Mert Isten nagy szeretetéből elküldte Fiát e világba, hogy a világ üdvözüljön Ő általa.
Egyedül az Úr Jézus: az Út, az Igazság, és az Élet...

Egyetlen Út vezet az Atyához, az Úr Jézus Krisztus.
Sem a gyülekezethez tartozás, sem a vallási hagyományok követése, sem a jó cselekedetek, sem a tökéletes életvitel nem vezet az Atyához.
A testi halállal nem ér véget az életünk...

Sok ember azt hiszi, hogy a test halálával mindenek vége.
Megszűnik az élet, és a test elporlik.
Ezáltal, az emberek már csak emlékezetünkben élnek, hogy jó ember, vagy rossz ember volt.
Isten azonban nem így rendelte el.
A Biblia írja, hogy ugyan a test visszatér a földbe, de a lélek visszatér Istenhez.
Isten adta az életet, és lelki, szellemi testben tovább élünk.
De nem mindegy milyen helyen.
Ma a kegyelmi időket éljük...

A választás mindig saját magunkon áll. 
Ne hallgass a világ ámítására, amely a Sátán szellemiségét képviseli.
Hallgass Isten üzenetére amely a Bibliában le van írva:
"Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.  
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik"
(Márk 16, 15-16).

Azért küldte el Isten egyszülött fiát, Jézus Krisztust, hogy átmenjél a halálból az életbe, amely csak az Atya Isten Fiában van.
Akié a Fiú, azé az Élet.
Mert a tanítványoknak "Jézus így válaszolt:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6).
Ne tétováz válaszd inkább az életet, és nem a halált...

Térj meg, keresztelkedj meg a Jézus Krisztus nevére, és megkapod a Szentlélek ajándékait.
Mindent megtudhatsz Istenről, Jézus Krisztusról és a Szentlélekről.
Ez mind meg van írva a Szentírásban, amely az Istennek Evangéliuma.
A Biblia örömhírt, örömüzenetet jelent minden hitre jutott ember számára.

"Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért.
Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán" (2Kor 4,5-6). 

MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!

Visegrád, 2013. október.20


                 Sok szeretettel és üdvözlettel:

                 Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius

2013. szeptember 11., szerda

KIFIZETTE AZ ÁRAT



"Egy nap Jézus és a Sátán között párbeszéd folyt.
A Sátán büszkén dicsekedett:
- Az egész emberiséget a kezem közé kaparintottam.
Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel. amelynek nem tudnak ellenállni.
Mind az enyémek!
   - Mi a terved velük? - kérdezte Jézus.
- Szórakozni fogok velük.
Megtanítom őket arra, hogy gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel, és öljék meg egymást.
Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.
   - Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból!
- Megölöm őket! - felelte a Sátán.
   - Mennyit kérsz ezekért a tönkretett emberekért? - érdeklődött tovább Jézus.
- Nem kellenek neked ezek az emberek!
Nem jók semmire!
Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak.
Leköpnek. megkínoznak és megölnek.
Nem kellenek ők neked!
   - Mennyit kérsz értük? - kérdezte újból Jézus.
A Sátán végignézett Jézuson, és megvető gúnnyal mondta:
- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet kérem értük!
   Jézus így szólt:
   - Megegyeztünk!
   AZUTÁN KIFIZETTE AZ ÁRAT..."


Kegyelem és igazság

"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1,14).
Csak egy tökéletes lény - az isteni Messiás ajánlhat fel olyan áldozatot jóvátételül az egész emberiségért, amelyet nem kell újra és újra megismételni.
Ahhoz, hogy Istennel kapcsolat jöhessen létre, az Úr Jézus kijelenti, hogy Ő a megoldás erre.


Út - Igazság - Élet

János apostol arra emlékeztet, hogy az Úr Jézus nem csak azért jött, hogy Isten határtalan kegyelmét bemutassa, hanem tökéletes igazságát is.
Kijelentette, hogy Ő az út, az igazság (valóság), és az élet - az egyedüli út az Atyához (Jn 14.6).

Az Úr Jézus üzenete így szól hozzánk:
"Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek Őt, és látjátok Őt" (Jn 14.7). 
Jézus az Igazság, vagyis Isten maga, hiszen egyedül maga Isten tudja megfelelően kinyilatkoztatni Istent.
Az Úr Jézus az Élet, ami arra utal, hogy az Örök Élet egyetlen forrása.


Az ajándékot itt és most lehet elfogadni

Az Úr szerint ez olyan ajándék, olyan kincs, amelyet itt és most lehet elfogadni.
Egyedül Tőle kaphatjuk meg ezt az ajándékot akik hisznek benne.
Isten azt várja tőlünk, hogy bűnbánatra jussunk, higgyünk a Szentírásban, és adjuk át életünket fenntartás nélkül az Úr Jézusnak.
Nagyon veszélyes, ha hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk, mert sajnos tévedni könnyű.
Saját magunk vagyunk felelősek önmagunkért...
Ezért nagyon fontos, hogy ha meggyőződtél a Szentírás igazságáról, cselekedj a saját döntésed szerint.


Isten igazsága nem fog változni sohasem

Emlékezzünk az igeversre, és legyünk az Úr Jézus Krisztus igazságának közvetítői is!
Adjunk hálát Istennek a Tőle kapott igazságért, hogy rendbe tarthassuk életünk egyensúlyát.
Engedd, hogy az Úr Jézus a Szentlélek erejével vezessen lépésről - lépésre...
Istennek az életünkre vonatkozó terve, mindig a lehető legjobb a számunkra.

MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!


Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt nagylelkű és fogékony szívre találjon!



Visegrád, 2013. szeptember.11


                                 Sok szeretettel és üdvözlettel:

                                 Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius


2013. augusztus 11., vasárnap

ÉRTÉKES VAGY - PANCSINELLÓ




Mese azoknak, akik nem mások értékelése alapján akarnak élni...

Max Lucadonak egy egész sorozatra való története van a famanókról.
Ebből az elsőt szeretném összegezve leírni, mert nagyon tanulságos.
Aki viszont szeretné elolvasni az eredeti, élvezetesebb szöveggel, keresse az író - Értékes vagy! - című meséskönyvét.
Angyal gif

A történet manókról szól, akiket egy Éli nevű (jelentése: én Istenem) asztalos mester készített.
Mind különbözőek voltak, magasságra, szélességre, arcra, megjelenésre, tulajdonságokra.
Ezek a manók nap mint nap, matricákat osztogattak egymásnak.
A csinos, jóvágású, ügyes manók csillagokat kaptak a testükre.
De az ügyetlenek, csúnyák, akik nem tudtak szépen énekelni vagy kézen állni, szürke pontokat kaptak.
Azok éktelenkedtek a testükön.
Angyal gif

Pancsinelló nem volt sem szép, sem ügyes, csak egy átlagos manó, aki tele volt szürke pontokkal.
Egy nap találkozott Luciával, akin sem csillagok, sem szürke pontok nem voltak.
Megkérdezte tőle Pancsinelló:
- Hogy lehetséges, hogy rajtad nincsenek matricák?
A lány azt felelte:
- Mindennap megkeresem Élit, és beszélgetek vele. Te is megteheted! - bátorította Lucia.
Sorelválasztó

Pancsinelló elhatározta, hogy felkeresi a Mestert, aki a dombon lakott egy nagy házban.
Éli az asztalnál ült, és dolgozott.
Köszöntötte Pancsinellót, és még mielőtt a fiú elkezdett volna magyarázkodni, a következőt mondta:
- Értékes vagy, mert én készítettelek.
A szürke pontoktól csak úgy szabadulhatsz meg, ha ezt elhiszed.
Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz majd a matricák miatt.

Beszélgettek, majd mielőtt Pancsinelló elbúcsúzott volna, Éli kérte:
- Látogass meg gyakran! S ne feledd, értékes vagy!
- Azt hiszem, komolyan gondolja! - mondta magában Pancsinelló.
S ekkor már le is gurult róla egy szürke pont.

gyerekeksorelválasztó

Szeretettel: Sipos Brigitta  református lelkész

Köszönöm, a gondolatébresztő "mese" összegzését...
Köszönöm az Úr Jézusnak, hogy szeretete által, Brigitta a misszióban, nagyon kedves lelki testvéremmé válhatott.
 Sorelválaszto

Az pedig az örök élet, hogy megismernek engem...

Nincs még egy ilyen ismeret, aminek ekkora tétje lenne!
Ha valakinek nem elég a tudása, akkor legfeljebb kap egy rossz jegyet, megbukik a vizsgán...
Nem tartják majd elég okosnak, és lehet, hogy lemarad a ranglétráról...
De ennek az ismeretnek a tétje sokkal súlyosabb:
Mert nem kevesebb, mint az örök élet!
Bios - Dzóé - itt kezdődik, és odaát folytatódik.

"Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3).
Angyal gif

Isten sokkal többet akar adni, mint gondoljuk...

Ehhez egyvalami kell:oda kell adni önmagunkat az Úr Jézusnak.
Miközben keresed, megismered.
Megtapasztalhatod az Úr Jézus a szeretetét.
A szeretet és az élet egymástól elválaszthatatlan.
Szeresd önmagad!
Aki nem képes szeretni magát, az nem tud szeretni igazán másokat sem.
S ha nem tud szeretni, az azért van, mert nem szeretik.
Szeretetet csak az tud adni, aki szeretetet kap.
Ha érzed Isten szeretetét, akkor tudni fogod adni.
Kegyelmet találsz!
A legnagyobb kegyelem az élhető élet, amelynek ráadásul örökkévaló folytatása van!
Angyal gif
Akarod az életet?

Arra bátorít minket az élő Isten: Engem keress!
Hol? Hogyan? Itt, és most, teljes, nyitott szívvel.
Annyira szenzációs személy az Isten, mert Ő is keresi azokat, akik Őt keresik!
Néhány kedves példát hadd mondjak erre, Bibliait, és mait is:
- Zákeus kereste Jézust - Jézus kereste Zákeust (Lk 19).
- Virág Ibolya - kereste Istent - de Isten már kereste régóta.
Keresd az Istent!
Aki keres, talál, a zörgetőnek megnyílik az ajtó.
A képlet nagyon egyszerű: Kegyelmet nyer!

A Úr Jézus üzenete:
"Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik" (Lk 11,9-10).
sorelválaszto
Jézus hamarosan visszajön, nem hagy bennünket árván:
"Bizony, hamar eljövök" (Jel 22,20).
Ó Urunk, édes Istenünk - Jöjj hamar, Uram Jézus! Ámen.


ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!

DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!


Isten szeretetteljes levele 
Gyermekem…

Lehet, hogy te nem ismersz engem, de én mindent tudok rólad.
Zsoltárok 139,1
Azt is tudom, hogy pontosan mikor ülsz le, és mikor állsz fel. Zsoltárok 139,2
Minden utadat jól ismerem.
Zsoltárok 139,3
Még a hajszálaidat is mind számon tartom.
Máté 10,29-31
Mert képmásomra teremtettelek téged.
1Mózes 1,27
Anélkül, hogy tudnád, bennem élsz, mozogsz, létezel.
Apostolok Cselekedetei 17,28
Az én nemzetségem vagy.
Apostolok Cselekedetei 17,28
Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek.
Jeremiás 1,4-5
Kiválasztottalak magamnak, a teremtés kezdetén.
Efézus 1,11-12
Nem véletlen születtél, életed minden napja megíratott az én könyvemben.
Zsoltárok 139,16
Én határoztam el születésed pontos idejét, és azt is, hogy hol fogsz élni.
Apostolok Cselekedetei 17,26
Csodálatosan teremtettelek meg.
Zsoltárok 139,14
Én formáltalak anyád méhében.
Zsoltárok 139,13
Én hoztalak a világra születésed napján.
Zsoltárok 71,6
Hamisan képviseltek azok, akik nem ismernek engem.
János 8,41-44
Nem zárkóztam el tőled, és nem vagyok haragtartó, hanem teljes szeretettel tekintek rád.
1János 4,16
Vágyom arra, hogy szeretetemmel elhalmozzalak.
1János 3,1
Csupán azért, mert a gyermekem vagy és én Atyád vagyok.
1János 3,1
Többet adok neked, mint valaha földi apádtól kaphatnál. Máté 7,11
Mert én vagyok a tökéletes Apa.
Máté 5,48
Minden jó ajándék számodra, amelyet elfogadsz, az én kezemből ered.
Jakab 1,17
Mert gondoskodom rólad és megadok mindent, amire szükséged van.
Máté 6,31-33
A jövődre vonatkozó terveim mindig reménnyel vannak teli.
Jeremiás 29,11
Mert örök szeretettel szeretlek téged.
Jeremiás 31,3
Annyiszor gondolok rád, mint ahány homokszem van a tengerparton.
Zsoltárok 139,17-18
Örvendek neked hangosan énekelve.
Zofóniás 3,17
Sohasem unok bele abba, hogy jót tegyek veled.
Jeremiás 32,40
Mert az én kincsem vagy.
2Mózes 19,5
Teljes szívemmel és lelkemmel vágyok arra, hogy örök életet adjak neked.
Jeremiás 32,41
Hatalmas és csodálatos dolgokat akarok mutatni neked.
Jeremiás 33,3
Megtalálsz, ha teljes szíveddel keresel engem.
5Mózes 4,29
Gyönyörködj bennem és megadom szíved kérését.
Zsoltárok 37,4
Hiszen a jónak akarása is az én ajándékom benned.
Filippi 2,13
Mindent megteszek érted, sokkal bőségesebben, mint ahogy azt el tudnád képzelni.
Efézus 3,20
Én vagyok a leghűségesebb bátorítód.
2Thesszalonika 2,16-17
Atyád vagyok, aki minden nyomorúságodban megvigasztal.
2Korinthus 1,3-4
Ha a szíved összetört, akkor közel vagyok hozzád.
Zsoltárok 34,19
Mint ahogy a pásztor karjára veszi a bárányát, aképpen hordozlak szívemen téged.
Ézsaiás 40,11
Egy nap minden könnyet letörlök a szemeidről.
Jelenések 21,3-4
És megszabadítlak földi fájdalmaidtól. Jelenések 21,3-4
Atyád vagyok, és fiamként szeretlek, mint ahogyan Jézust szeretem.
János 17,23
Mert Jézusban láthatod, hogy mennyire szeretlek. János 17,26
Ő az én tökéletes képmásom.
Zsidókhoz 1,3
Azért küldtem el Fiamat, hogy bebizonyítsa, veled vagyok és nem ellened.
Róma 8,31
És elmondja, hogy nem rovom fel vétkeidet.
2Korinthus 5,18-19
Jézus azért halt meg, hogy egymással megbékéltessünk.
2Korinthus 5,18-19
Az ő halála volt a szeretetemnek legmélyebb kifejezése.
1János 4,10
Feladtam mindent, amit szerettem, azért hogy megnyerjem a te szeretetedet.
Róma 8, 32
Ha befogadod fiamat, Jézust, úgy engem fogadsz be.
1János 2,23
És soha, semmi nem választhat el téged az én szeretetemtől.
Róma 8,38-39
Gyere haza, és a legnagyobb ünnepséget rendezem a tiszteletedre, amelyet a mennyország valaha is látott. Lukács 15,7
Én mindig Atya voltam, és mindig Atya leszek.
Efézus 3,14-15

Az én kérdésem ez: Akarsz-e az én a gyermekem lenni?
János 1,12-13
Várok rád!
Lukács 15,11-32

Szeretettel, Édesatyád, a Mindenható Isten
Sorelválasztó
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon. 


Visegrád, 2013. augusztus.11

Sok szeretettel és üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius


2013. július 13., szombat

KÖZÖNYÖSSÉG - NAPFÉNY HELYETT



Játszunk az igazsággal

Az embereknek a kegyelem ténye nem okoz gondot.
Természetesnek tartjuk, és elvárjuk, hogy Isten kegyelme határtalan, adakozó legyen.
Ez csodálatosan bizonyított Jézus Krisztus kereszthalálában.
Kegyelme minden vitán felülálló.
De amikor az "igazság" tényéhez érkezünk, a világ tiltakozik.
Sokak számára az igazság irányíthatóan hasznos dolog, és oly rugalmas, hogy bátran rendelkezhetsz a "magad igazságával".
Tehát, számodra és számomra felmerül a kérdés:
"Játszunk az igazsággal?"
Nem lennénk az elsők között, akik az Úr Jézus szavait elferdítik, hogy megfeleljenek saját álmaiknak, és helytelen óhajaiknak.

Képesek vagyunk-e észrevenni a hamis igazság kijelentéseit, és a téves gondolkodást.
És hasonlóképpen, hajlandóak vagyunk-e bátran beszélni az igazságról jóindulatúan, de azért határozottan, hogy rávilágítsunk.
Krisztus kegyelmének közvetítői lehetünk, és azoknak kell lennünk.
Figyeljünk az igeversre, és legyünk az Úr Jézus igazságának közvetítői is.
"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1,14).
Sajnálatos, hogy ma nagymértékű a közönyösség

Tanmese
Volt valaha négy ember, úgy hívták őket:
Mindenki, Valaki, Bárki, Senki.

Akadt egy fontos elintéznivalójuk.
Mindenki azt hitte, hogy Valaki elintézi.
Bárki elintézhette volna, de Senki nem tette meg.

Valaki ezért méregbe jött, hiszen Mindenki
kötelessége lett volna. Mindenki viszont
biztos volt abban, hogy ezt Valaki elintézi.
Közben Senki nem vette tudomásul, hogy
ezt Bárki elintézhette volna.

A mese úgy végződött, hogy:
Mindenki hibáztatott Valakit azért,
amit Bárki megtehetett volna,
de Senki nem tette meg.

Pedig minden ellenségesség között a legveszélyesebb a GŐG - a KÖZÖNY
Sok esetben ember - embernek a farkasa...
Az Istentől független élet, igen gyászosnak bizonyult...
A fogyasztói társadalom ezernyi elvont kényszere nyomaszt bennünket; venni kéne...venni kéne...kapni kéne...kapni kéne...
Ezt harsogja minden körülöttünk.
Milliók érzik magukat szabadnak, de egyáltalán nem azok.

Annyi minden fogva tart bennünket...
Növekszik a hatalomvágy, a kapzsiság, a korrupció, a nagyfokú anyagi egyenlőtlenség, az előítélet, az erőszak, az antiszociális viselkedés...
A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"

Az Újszövetség "gőgnek" nevezi ezt a magatartást.
Amelyben az ember saját személyét és erejét magasra emeli.
Megveti a felebarátját, és csak a földi dolgokban bízik.
Megveti az Isteni törvényt (Jak 4,16 ; 1Tim 3,6).

Sorelválasztó
Az Úr Jézus békéje
Jézus békéje ajándék mindenkinek aki kéri.
Olyan béke ez, amelyben személyiségünk örvendezik.
A "világ békessége" előbb-utóbb kétségbeeséshez és csalódáshoz vezet.
A világ békéje a hatalom és a birtoklás ingatag talajára épül.
A világ békéje az ellenség kompromisszuma: egyenlőre nem öljük meg egymást.

Jézus békéje a megbocsátás és a békéltetés szolgálatát is magába foglalja (2Kor 5,16-21).
Az Úr Jézus békéje akkor áraszt el bennünket, ha a Szentlélek által Jézus Krisztus lesz életünk középpontja.


Isten szándéka megvalósul
Tudjuk, hogy történelmünkben voltak uralkodók, akik ténylegesen vágytak arra, hogy segítsenek az embereknek. Sajnos erőfeszítéseik, csak rövidtávon működtek, és jártak sikerrel.
Teremtőnk nagyon sokáig engedte, hogy az emberi uralom hiányosságai mára már mindenki számára nyilvánvalókká legyenek. Teljesen rossz irányba mennek a dolgaink.
Isten ígéretei szerint, most már meg fogja tenni, hogy hamarosan közbelép.
Az Úr Jézus megmondta, és megígérte, hogy Isten belép az emberi ügyekbe, az emberi történelembe. 
Megálljt fog parancsolni a háborúknak, a szomorúságnak, a szenvedésnek, a mások kizsákmányolásának, a gőgnek, a közönynek, a betegségeknek, és a halálnak.

Az Úr Jézus emiatt nagyon haragszik, mert Ő szereti a gyengéket
"Ezért így szól az én Uram, az Úr:
Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között.
Oldalatokkal és vállatokkal taszigáljátok, és szarvaitokkal öklelitek félre a gyöngéket, míg csak ki nem szorítjátok őket.
De én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul, mert igazságot teszek bárány és bárány között!"(Ez 34,20-22)

Kedves Olvasóim!
Sokszor úgy tűnhet számunkra, hogy a kemény szívű, lelketlen emberek - a múltban - de a jelen világunkban is büntetlenül lépkedhetnek át másokon keresztül...
De minden büszke, bántó szavaik, és tetteik fel vannak jegyezve - ezekről számot kell majd adniuk a Nagy Bíró - az Úr Jézus ítélőszéke előtt!
A Szentírás ma is tanácsolja számunkra:
"Dicsérjétek az Urat! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani" (Zsolt 146,1-3).

Kedves Látogatóim!
Kérlek, hogy légy türelemmel, és tedd a dolgodat...Jézus látja a fájdalmaidat, szomorúságodat, meglátod, hogy meg fog segíteni.
Kérjük a Szentlélek Isten segítségét, hogy mutasson utat folyamatosan számunkra!
Tedd a fájdalmaidat, az Úr kezébe...!
Ezt csodálatos egyszerűséggel foglalja össze az Úr Jézus:...
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28). 
Mi csakis az Úr Jézusra tekintsünk, bízzunk, és higgyünk Benne, legyen Ő a Bíró!
Jézus hamarosan visszajön, nem hagy bennünket árván:
"Bizony, hamar eljövök" (Jel 22,20).
Ó Urunk, édes Istenünk - Jöjj hamar, Uram Jézus! Ámen.


ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!

Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.

Visegrád, 2013. július.13

                         Sok szeretettel és üdvözlettel:
 Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius

Köszönet a fenti videó Feltöltőjének -  "halálba sodor a lépted"...a magyar ének fordításai mindig igényesek voltak...a szinkronok néha felülmúlták az eredetijét.
"Halálba szállnak a gépek"...értékeld az életed, és utasítsd el a HÁBORÚT!!! EZ A MONDANIVALÓ! Soha többet háborút!
Ezt a musicalt Debrecenben, a Híradó moziban néztem, a 80-as évek közepén, iszonyú mélyen megérintett...Meghatározó filmje volt, az angolul szóló dalokkal együtt.
Minden fiatalnak ajánlom, mert SOHA NE LEGYEN HÁBORÚ!!!
Bárki meghalhatott értelmetlenül...szörnyűség???
De minek, miért halnak meg fiatalok?
Vajon akik a halálba küldik Őket, a szemükbe tudnának-e nézni, a szenvedéseik, a haldoklásaik, és a haláltusáik közepette?
Szemükbe tudnának nézni, a megtört szívű Édesanyáknak, Apáknak, szerelmes lányoknak, feleségeknek, és az ártatlanul árván maradt kisgyermekeknek...testvéreknek...rokonoknak???

2013. június 13., csütörtök

TÜZET ADJ - SZENTLÉLEK ISTEN




Tüzed Uram Jézus
„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10,13).

Az első pünkösd óta a Szentlélek az összekötő kapocs, Jézus első, és második eljövetele között.
Ő hozza közel az Úr Jézus munkáját ebben a korban az emberekhez.
A Szentlélek, Isten népén keresztül is tevékenykedik.
Akiket az Úr, „A Hegyi Beszédben”, a föld sóinak, és a világ világosságának nevez. (Mt 5,13-16)

Magunk előtt látjuk a „Sátán mesterművét”

Az Isteni tűz kettős lángnyelvének ügyes hamisítványát.
Hiszen, mind a „sátáni tűz”, mint a pünkösdi lángok felülről szállnak alá.
Mindkettő ragyog, mindkettő állandóan alakítja azt, akit, amit megérint!
Jaj Istenem, de milyen nagy a különbség!
Az egyik a menny, a másik a pokol!
 Már nincs olyan sok időnk!

Oszd meg, és uralkodj! Szakítsd szét, pusztítsd!
Rombold, törd össze, zúzd darabokra!
Vajon, hogy nevettek az ördögök?
Amikor a földön, a legragyogóbb elmék éveken át eszeveszetten fáradoztak azon, hogy létrehozzák ezt a szörnyűséget!
Az atom széthasadt! A „nagy ámító”, elvégezte munkáját, és az emberek buzgón segítettek neki.

Az első pünkösd óta a Szentlélek az összekötő kapocs

Az Úr Jézus első, és második eljövetele között.
Ő hozza közel az Úr Jézus munkáját ebben a korban az emberekhez.
A Szentlélek, Isten népén keresztül is tevékenykedik.

Akiket az Úr, „A Hegyi Beszédben”, a föld sóinak, és a világ világosságának nevez. (Mt 5,13-16)

Isten szól a lelkiismeretünkben, a Szent Lelke által

Isten beszél a Szentírásban, Isten beszélget a sötét helyeken, Isten szólt Jézus Krisztusban.
Isten kéri az embert, hogy forduljon vissza Hozzá. A megtérés, a „megfordulás” gondolatával.

A körülöttünk levő természet szépségében, és gazdagságában láthatjuk Isten hatalmának nagyságát, és tervezésének végtelen finomságát.
De a természet semmit nem mond nekünk, Isten végtelen szeretetéről, vagy kegyelméről.
A személyes megváltásunkra vonatkozó ígéretet nem találhatjuk meg a természetben.
„Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.”(Róm 16,27)

Köszönöm a mai napotokba való belépését, az Úr Jézusnak- e levél elolvasása

 A missziómunka Isten természetéből következik: - „Missio Dei”

Az Ő megbízásából, az Ő nevében fordul oda a megváltott ember, az embertársához. Azzal a szándékkal, hogy aki még nem ismeri Istent, megismerhesse.
A legnagyobb missziói áttörés, az Úr Jézus Krisztus munkája által történt.
Ő „széjjeljárt”, Palesztina tájain.


A Máté evangéliuma, 52-szer ábrázolja úgy az Urat, mint aki úton volt.

A missziómunka, mint minden más Isteni ajándék, de mindenekfelett Isten áldása. Fájó, hogy sokszor, és sok helyen a misszió a mai hívők értékrendjében is az utolsó helyen áll.
Sokan semmit sem tesznek, Isten Országának terjesztése érdekében.
Fel kell ébresztenünk tehát a hívők felelősségét.
E világban, olyan folyamatok mennek végbe, amelyeket kedvező irányba befolyásolni, csak a hirdetett, és hittel elfogadott evangéliummal lehet.

Kedves Olvasóim!

Szeretném kifejezni Isten iránti hálámat, és köszönetemet mindazoknak, akik- e honlapra látogatnak.

Tudom, hogy a „Szentlélek megelevenítő” hatására, a legszerényebb „bizonyságtétel” is elindíthat bárkit, „Isten keresésének az útján!”

Senki sem túl fiatal, és senki sem túl öreg ahhoz, hogy az Úr Jézus mellett bizonyságot tegyen.
Bízom benne, hogy ez bátorítás lesz a fiataloknak, és vigasztalás az idősebb testvéreknek, mivel Mennyei Atyánk iránti, gyermeki bizalmunkban szüntelen növekednünk kell.
Kedves Látogatóim!

Köszönöm a mai napotokba való belépését, az Úr Jézusnak- e levél elolvasása által.

Ezáltal, egy drága kéz hozott össze bennünket, aki betért hozzánk.
Legyen az Úr áldása így mindnyájatokkal, és hordozzon tovább benneteket.


Kérjük együtt, hogy ennek örömkönnycseppjeit a missziómunkásokkal együtt;- alkalomról-alkalomra, mások számára is tovább tudjuk küldeni.

Ezért, jöjj kedves lelkem hittel!
Menekülj a bilincsektől, gyere ki a fénybe, ne maradj a sötétségben!
„Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben” (Jn 12,46).       Ámen.


ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!


Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.



Visegrád, 2013. június.13
                                     
                                  Sok szeretettel és üdvözlettel:
                                  Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius




Látogasson el a Web oldalra:






TÜZED URAM JÉZUS
 
Énekszöveg:
Tüzed Uram Jézus, Szítsd a szívemben,
Lángja lobogjon elevenebben!
Ami vagyok és mind, ami az enyém,
Tartsd a kezedben igazi helyén.

refrén:
Életem kútja, örök örömem,
Fény a sötétben, csak Te vagy nekem.
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, Tart a Te kezed.

Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,
Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.
Ennek a világnak fekete egén
Lényed a csillag, sugarad a fény.


refrén: Életem kútja...

Jön az örök nap már, Közeledik Ő,
Mennyei honba hazavinni jő.
Röpke pillanat, míg tart a keserű,
Jézus elém jön, örök a derű.


refrén: Életem kútja...


/Evangéliumi ének: Schmidt Berta-Eller-F.S./

Játszik és énekel: Mesterné Bálint Katika
Hangmérnök: Molnár László