2013. május 19., vasárnap

PÜNKÖSD - LÉLEK KITÖLTEKEZÉSE - Pentecost - the Spirit of bowling completed




"Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is" 
(ApCsel 2,33).

A megígért Szentlélek

Jézus Krisztus tudta, milyen vég vár rá. Mikor tanítványainak szólt erről, fájt a szíve értük.
Mert tudta, hogy azok zavarba jönnek, és elszomorodnak.
Az egyik beszélgetésnél ezt mondta:... "Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet" 
(Jn 16,7-8).

Megvolt tehát az ígéret

A Lélek eljövetele az Úr Jézus Krisztus szaván alapult. semmi egyéb feltételt nem fűzött hozzá.
Jézus nem mondta, hogy a Pártfogót, a  Vigasztalót csak néhány hívőnek fogja küldeni, a többinek nem.
Ő csak egyszerűen ezt mondta: "ha én elmegyek, elküldöm Őt hozzátok."

Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és a tanítványai látták Őt. Képtelenek voltak ugyan felfogni, hogy mi történt. Először nem ismerték fel, amikor találkoztak az Úr Jézussal. Megrémültek tőle, azt hitték, hogy szellemet látnak. Pedig, Jézus fizikai valóságának bizonyítására mondta nekik, hogy érintsék meg. Sőt még némi ennivalót is kért tőlük. Ugye a léleknek nincs húsa, a szellem pedig nem tud enni?

Tehát valóban az Úr Jézus volt az, és nem a Lélek, akit megígért. Viszont megnyugtatta őket. Azt mondta nekik, hogy még mindig várjanak. Az idő még nem jött el.

Ötven nappal később, az ígéret beteljesedett - Pünkösdkor

Micsoda nap volt az!
A mi földhöz ragadt gondolkodásunkkal nehéz elképzelnünk ama nap bámulatos eseményét.
"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük. amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak" (ApCsel 2,1-4).

Az Akire vártak megérkezett!
Egy ilyen világrendítő fontosságú eseménynek a leírásában, micsoda különbséget jelent egy szónak a hangsúlyozása. Pünkösd előtt a "kérni" szón volt a hangsúly.

Az Úr Jézus így szól hozzánk: "Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" (Lk 11,9-13)

Pünkösd után a "kapni" szón van a hangsúly

Ama napon Péter apostol hatalmas ünnepi prédikációjában azt mondta:... "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk" 
(ApCsel 2,38-39).

Ez a jó hír! Tovább nem kell várnunk a Szentlélekre! Ő vár reánk!
Többé már nem az ígéret idejében élünk, hanem a teljesedés napjaiban.
Számunkra az a dicsőséges, és örömteli, hogy a Lélek ma is jelen van minden igazi hívőben. Tehát ereje elérhető ma is.

A Szentlélek személy


Ki ez a személy, akit Krisztus megígért.
Megígérte, hogy  Ő maga helyett küldi el a földre? Ki ez? 
Akit az emberi természet átformálására használ? Ki ez?
Ki ez, Aki természetfölötti erőt adhat, hogy szembenézzünk bármiféle válságos helyzettel?
Hogyan ismerhetjük meg az Ő erejét a mindennapi életben, a mindennapi életünkben?

A Biblia azt tanítja, hogy a Szentlélek személy. Az Úr Jézus kér bennünket , amikor a másik Pártfogót ígéri számunkra.
"Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz" (Jn 14,15-17).

A Bibliából tudjuk, hogy a Szentléleknek van intelligenciája, érzelme, és akarata.
Szintén a Biblia tulajdonít Neki személyiségi jellemvonásokat, tetteket. Amiket egy erőtől nem lehet elvárni, hanem csak egy személytől.
Mivel a Szentlélek beszél, körben jár, közvetít, tanúskodik, irányít, parancsol, vezet, kinevez.
Sajnos lehet káromolni, és meg lehet szomorítani. Az érzelmek és cselekedetek, mind egy személy jellemvonásai.
A Szentlélek nem személytelen erő, mint a gravitáció, vagy a mágnesesség. Ő személy! A személyiség összes jellegzetességével. De nemcsak személy, hanem Isteni Személy is.

A Szentlélek Isteni Személy - Isten

A Bibliában elejétől végig világos, hogy a Szentlélek maga Isten.
Ez látható például azokban a jelzőkben, amelyek a Szentlélekre vonatkoznak a Szentírásban.
E jelzők mindegyike magára Istenre vonatkozik.
Örökkévaló, - Mindenható, - Mindenütt Jelenvaló, - Mindentudó, - Teremtő, - a Szentlelket Istennek hívják. Így láthatjuk tehát: az Atya - Isten, a Fiú - Isten, és a Szentlélek - Isten: Együtt teremtette a világot.

E tények megértése és elfogadása nagy jelentőségű minden keresztyén számára.
Mind teológiailag, mind pedig gyakorlatilag. Így azt mondhatjuk: hogy az Atyához imádkozunk, a Fiún keresztül, a Szentlélek erejében.
Továbbá, ahogy már láttuk; funkcionálisan az Atya jött először. Azután a Fiú testet öltött, - meghalt, - és feltámadott.
Most a Lélek végzi a munkáját, a Lélek korszakában. A sorrendnek semmi köze nincs az egyenlőséghez. Csupán a funkcióhoz, és az időrendhez.

A Szentháromság

Az Úr Jézus Krisztus ígéretében az a lelkesítő, hogy a hívőket sohasem hagyja magukra.
A Szentlelken keresztül: - Akit, Jézus és az Atya küldött. Soha nem fog elhagyni, sem el nem távozik...

"Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." Ezért bizakodva mondjuk: "Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?" 
(Zsid 13,5-6)

Ő mindvégig a hívőkkel marad. Ez a gondolat bátoríthat bennünket ezekben a sötét napokban. Amikor a sátáni erők működnek, a világ nagyon sok részén.

Erről Pál apostol is azt mondja: "Az Úr Jézus Krisztus  kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13,13).

Ez az áldás világosan jelzi, hogy a Szentlélek egy az Atyával és Fiúval az Istenségben. Nem 1+1+1=3. Hanem 1x1x1=1. A Szentlélek egy az Atyával és a Fiúval.
Ha az Atya Isten és a Fiú Isten, akkor a Szentlélek Isten. Az Egy Isten, három személyben mutatkozik be.

A Szentháromságtan fő kérdésével a keresztyénség azt is állítja, hogy Egyistenhitű

Álláspontja megőrzi az Istenség egységét.
Ugyanakkor elismeri, hogy három személy van az Istenségben, amely mégis egyetlen lényeg.
Isten egyetlen, de egyetlensége nem egyszerű, hanem összetett.
Isten a maga teljességében fontos. Ez különösen igaz a Szentlélekre.

Az Atya minden áldások forrása. A Fiú minden áldások csatornája.
De a Szentlelken keresztül megy végbe a munka bennünk. Azért, hogy az egész igazság, élő és ható legyen életünkben.
Semmi olyan nincs Istenben, ami a Szentlélekben ne volna meg.
Az Istenség minden lényegi jellege a Szentlélekhez is tartozik.
Róla pontosan elmondható az amit az Úr Jézus Krisztusról mond a "niceai hitvallás": "Valóságos Isten a valóságos Istentől." 
Tehát meghajlunk előtte. Imádjuk Őt. Minden reagálásunkban úgy viszonyulunk Hozzá, ahogy az a Szentírásban a mindenható Istennel való kapcsolatunkban megkívánja.
Ki a Szentlélek? - Isten

A Szentlélek eljövetele pünkösdkor sokkal nagyobb mértékű volt, mint bármi, amit előzőleg megtapasztaltak az emberek. A Szentlélek különböző módon munkálkodott a mi Urunk, Jézus Krisztus születésében, és életében. Valamint, Jézus  tanítványainak életében, és szolgálatában

A Szentlélek meggyőzi a világot az ítéletről is, mert a világ fejedelme megítéltetett.
De mindenki megítéltetik, ha visszautasítja az Isten által felajánlott örök életet.
A Szentlélek hatalma által fékezhetjük a gonoszt, és tehetjük a jót!

Jézus Krisztus kereszthalálának pillanatában, a Sátán megsemmisítő vereséget szenvedett


Ezt a vereséget nem lehet úgy szemlélni, ahogy az újságokban olvassuk, vagy a televízióban nézünk valamit. Mégis a Sátán elvben már legyőzött ellenség.
Bár még folytatja gonosz hadviselését. De végső pusztulása és eltávolítása a földről, közeledik már.
Addig azonban, mint ahogy látjuk, egyre jobban növeli az aktivitását.


A keresztyének előtt a világon mindenütt egészen nyilvánvaló, hogy új démonok jelennek meg. Természetellenesség, szabadosság, erőszak, és száz más sötét hajlam tör elő világméretekben.
Ami talán Noé napjai óta ismeretlen volt.
A Szentlélek eljött, és rámutat ezekre!
A Szentírás világossá teszi előttünk, hogy ez a bolygó már szó szerint földi pokol volna, ha a Szentlélek nem volna jelen a világban.
A hitetlen világ alig sejti, hogy mit köszönhet a Szentlélek visszatartó munkájának.
A Szentlélek korlátozó jelenléte híján az Antikrisztus uralma kiemelkedik egy ideig.
Az emberi faj a maga készítette pokolban lesz. Míg az Úr Jézus Krisztus eljövetele és a mennyei seregek szét nem zúzzák!
                                                                                                                    
Hagyatkozz a Szentlélekre


Egyedül a Szentlélek teheti meg, hogy Krisztus kívül-belül bennünk éljen.
Amikor a Szentlélek betölt minket, felszínre hozza gyümölcseit.
Mélységes hálámat szeretném kifejezni, hogy a Szentlélek munkálkodik az életünkben, az életemben.


Mit üzen ma nekünk és nekem? Hagyatkozz a Szentlélekre!
       - Az óriási problémák közepette, mellyel szembenéz a világ.
A keresztyének sokszor furcsán hallgatnak, erőtlenek, majdnem elborítja őket az elvilágosodás áradata.
       - Miért nem vagyunk mi olyan "só" és "fény", amilyennek kellene lennünk?
       - Miért nem teszünk többet, hogy az Isten Országát közelebb hozzuk, az emberi szívekhez és életekhez?
       - Vannak dolgok, amiket nem lehet pénzen megvenni. Nem adhat meg társadalmi pozíció, és a személyes protekció sem biztosíthat. Az ékesszólás sem hozhatja elő.
       - Egyedül a Szentlélek teheti ezt meg ezt.

Zakariás prófétához így szól az Úr:..."Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura" (Zak 4,6).

Ha a Szentlélekre hagyatkozol!
Megtapasztalod, hogy aggodalmaiddal, belső harcaiddal és feszültségeiddel együtt, sok testi, és lelki betegséged is eltűnik.
      - Bármilyenek legyenek nehézségeink, vagy körülményeink. Emlékezzünk: "Az Úr Jézus a győztes!"
      - Jövőd azonban nem a világ mai helyzetén múlik, bármilyen súlyossá is váljon!
      - Ez attól függ, ami kétezer évvel ezelőtt a kereszten történt. És, hogy elfogadod vagy elutasítod a Békesség Fejedelmét!

Keresd először az Isten országát

Jöjj én lelkem! Járj Lélekben!
Légy türelemmel! Maradj mindig az Úr Jézus mellett!
Ezért félre a szomorúsággal, gyere ki a fénybe, ne maradj a sötétségben!
Éppen ezért még ma békülj meg Istennel!
A Szentlélek Isten vezérel minket, a teljes igazságra. Támaszkodj Rá, és bízzál Benne!
Jöjj, Szentlélek! Jöjj Mennyei Fény!
Mutasd meg nekünk az Úr Jézus Krisztust, a mi Urunkat!

"Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít" (Zsolt 37,1-6).
 
"Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13,13)



ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!

Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.

Visegrád, 2013. május 19.


                                            Sok szeretettel és üdvözlettel:

                                   Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius






2013. május 14., kedd

BÉKESSÉG NÉKTEK-Peace be with you



Jézus megjelenik tanítványainak

"Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
"Békesség néktek!"
És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát.
A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.
Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
"Békesség néktek!" Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket."
Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta:
"Vegyetek Szentlelket!
Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak" (Jn 20,19-23).
A feltámadt Úr Jézus Krisztus megjelenései közül tizenegy esetet örökített meg az Újszövetség:

- A magdalai Máriának (Mk 16,9: Jn 20,11-18)
- A két Máriának (Mt 28,9-10)
- Péternek (Lk 24,34: 1Kor 15,5)
- A két emmausi tanítványnak (Mk 16,12: Lk 24,13-32)
- Az apostoloknak (Tamás kivételével) és más egybegyűlteknek (Lk 24,36-43: Jn 20,19-23)
- A tanítványoknak, közöttük Tamásnak is (Jn 20,24-29)
- A misszióparancs kiadásakor (Mt 28,16-20)
- Hét tanítványnak (Jn 21,1-14)
- Több mint ötszáz hívőnek (1Kor 15,6)
- Jakabnak (1Kor 15.7)
- A mennybemenetele alkalmából tanítványainak (ApCsel 1,1-9)

Az Úr Jézus tanítványait, és bennünket is a küldetés teljesítésének szolgálatára biztat.
Békesség néktek

Húsvét reggelen feltámadt az Úr Jézus Krisztus.
Legyőzte a halált. Él...él...él...
Megjelenik az Őt szerető asszonyoknak, és a tanítványainak.
Szeretettel, és örömmel köszönti őket:
"Békesség néktek!"
Szinte elképzelhetetlenül:- Ó, mennyire kellett nekik ez a békesség!
Mennyi bánat, milyen sok félelem volt eddig bennük.
És, most újra itt van velük az Úr Jézus.
Örvendeznek ezért a tanítványok, hogy látják, és újra velük van a Megváltó.


Az Úr Jézus a békesség által vezet bennünket

Amikor Isten szól hozzánk, egy mély belső békességgel erősíti meg azt, hogy az üzenet valóban Tőle származik.
Óvakodjunk a hamis békétől!
Amikor az ördög szól, és beszél hozzánk, nem képes békességet adni.
Szintén nem nyerünk békességet, amikor saját fejünk után megyünk, vagy amikor saját eszünkkel akarjuk megoldani a dolgainkat, feladatainkat.
Ezért helyezzük a döntéseinket a békesség mérlegére!
"Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival.
A test törekvése a halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség..."
(Róm 8,5-6).
Krisztus békessége uralkodjon a szívünkben

Isten a békessége által vezet bennünket.
Az Ő békessége, olyan mint egy bíró a sportjátékban, aki eldönti, hogy mi van "bent, és mi van "kint".
Nincs békességed valamiben?
Akkor az sajnos "kívül" van.
A békesség az a biztos tudat, hogy a döntéseidet, cselekedeteidet az Isten jóváhagyja.
"Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.
És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben" (Kol 3,14-15).
Szent Lelke által itt van ezen a földön is

Az Úr Jézus feltámadt, ez a mi örömünk is, mert Ő él.
Negyven nap múlva kivitte a tanítványait Betániáig:...
"felemelte a kezét, és megáldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe" (Lk 24,50-51).
Az Úr Jézus a mennybemenetele után is a Szent Lelke által, itt van ezen a földön is köztünk, és a nap minden pillanatában velünk van.

ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
 
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.

A VILÁG MEGVÁLTÓJA

Miért hogy Ő, kit angyalének dicsért,
Költötte ránk szerelme kincseit,
Vagy mint a pásztor elveszett után járt,
Elmémmel fel nem foghatom, miért?
De azt tudom, hogy Júdeából származott,
Hogy Betlehemben jászolágya volt,
Hogy Názáretben élt és ott volt otthona,
Ím így jött el Ő, a Világ Megváltója.

Nem érthetem, miért szenvedett némán,
Békéje fénylik Golgota hegyén.
Szíve miért szakadt meg a keresztfán,
Tövisből mért kapott ott koronát?
De azt tudom, hogy megtört szívek orvosa,
Bűn, félelem tüzét megoltja Ő,
Megterhelt lélek láncait leoldja,
Ezért jött el Ő, a Világ Megváltója.

Miképpen áldja Őt magát majd a Föld,
Ha egy szaván a béke lesz az úr,
Vagy sejted-é az ujjongásnak árját,
Ha minden szívet lénye majd betölt?
De azt tudom, hogy angyalének ujjong,
Megváltott lelkek hangja zengi Őt,
Az Ég a Földnek, Föld az Égnek mondja:
Végre király Ő, a Világ Megváltója.

Költő: Füle Lajos
Zene: A Keresztút Zenekar Üzenet (Keresztyén közösségi énekek) albumán található ez a dal.
"Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért..."
 


Visegrád, 2013. május 14.


                                            Sok szeretettel és üdvözlettel:

                                   Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius


2013. április 24., szerda

SZERESD A GYERMEKEKET


Sorelválasztó
Love your children!
Altató-Sleeping pill
( férfi hang ) "Kedves Picike, a mi drága kedvesünk!
Nagyon várjuk, hogy üdvözöljünk a Te új otthonodban, a boldog családodban.
Te vagy a jövőnk, és az emberiség jövője. Ezért tehát jöjj!
Jöjj a világra boldogan, egészségesen, okosan és bátran!
Légy kreatív, szerethető, követendő képességekkel rendelkező.
Ó. h. h. csodálatos gyermek, mi az érkezésedre várunk!"

( női hang ) "Fektesd le a fejed, és én éneklek Neked egy altatót.
Loo - li, lai - ley ...a múltból...
Elalvásodig éneklek Neked, és holnap is ugyanígy.
Áldott légy az élet útján!
Áldott légy a szerencse útján!
Vitorlázz könnyedén a távoli szerencse földjére, amely gyémántokkal, és gyöngyökkel teli.

Soha ne kelljen sikertelenségekkel küszködnöd.
Találj kedvességet bárkivel találkozol.
Mindig legyenek Angyalok melletted, hogy figyeljenek Rád!
Vezessenek minden lépésedben, amit megteszel, hogy megvédjenek minden bajtól...
Loo - li, loo - li, lai - ley...
Hozz szeretetet, hozz boldogságot, és ezért légy szeretve életed végéig!

Most kérlek aludj el, nem szeretnélek ébren tartani!
Még itt ülök egy darabig, és dúdolok Neked.
Loo -li, lai - ley...a múltból...
Mindig legyenek Angyalok melletted, hogy figyeljenek Rád!
Vezessenek minden lépésedben, amit megteszel, hogy megvédjenek minden bajtól...
Loo - li, loo - li, lai - ley... Loo - li, lai - ley..."
( angolból fordította: Móritz  Zsuzsi )


Sorelválasztó
Isten a saját Fiát küldte erre a földre értünk
Ilyen gonosz világba?
Nem féltette? Egy gyermeket? Hogy segíthet Ő rajtunk? 
De ki ez a gyermek? 
Végigéli a mi életünket. Vállalta ember sorsunkat.

"Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek, nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek..." (Lk 2,10-11) - mondja az Úr angyala Máriának, és a körötte levőknek.
Angyal gif
Az Úr Jézus megáldja a gyermekeket (Mk 10-13).
Mindig volt ideje a gyerekekre, bátorította, és szerette őket.

A kislányom Zsuzsika, mikor várta a kicsi Akselt, sokszor hallgatott egy "Altatót".
Lefordította számunkra. Aksel születése után is, mikor meghallja ezt a dalt - mosolyog, kacag, visong és kezével-lábával egyszerre kalimpál.
Sorelválasztó
Isten is ilyen kedves gyermekeket keres
Aki nem okoz bánatot, keserűséget senkinek sem. Jó a közelében lenni. Nem kellene megpróbálni Neked is? És ha nem sikerül, megkérheted az Úr Jézust, hogy segítsen ebben is...
http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2012/07/lelki-kapaszkodo.html

Köszönöm, hogy mellettünk,mellettem álltok ebben a nagyon szép missziói feladatban.

Kérnélek Benneteket, hogy a fentiekhez kapcsolódó énekeket, és írásokat fogadjátok békés - nyitott szívvel.
http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2012/12/valaki-itt-jart.html

http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/01/amikor-nap-feljon.html 

http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2012/10/ez-meghalt-egy-oregasszony-es-az.html 

http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2012/08/a-szeretet-abc.html
 Angyal gif

A JÓ ISTENÜNK ÁLDÁSÁT - KEGYELMÉT KÍVÁNJUK!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.


Visegrád, 2013. április 24.

                                                           Sok szeretettel és üdvözlettel:
                                                           Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
                                                           

2013. április 21., vasárnap

VELETEK VAGYOK MINDEN NAPON



MIÉRT SÍR AZ ÉG...MIÉRT SÍR A FÖLD...

Az Istentől független élet, igen gyászosnak bizonyult...
A fogyasztói társadalom ezernyi elvont kényszere nyomaszt bennünket; venni kéne...venni kéne...kapni kéne...kapni kéne...
Ezt harsogja minden körülöttünk.
Milliók érzik magukat szabadnak, de egyáltalán nem azok.

Annyi minden fogva tart bennünket...
Növekszik a hatalomvágy, a kapzsiság, a korrupció, a nagyfokú anyagi egyenlőtlenség, az előítélet, erőszak, az antiszociális viselkedés...

A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"
Az Újszövetség "gőgnek" nevezi ezt a magatartást.
Amelyben az ember saját személyét és erejét magasra emeli.
Megveti a felebarátját, és csak a földi dolgokban bízik.
Megveti az Isteni törvényt (Jak 4,16 ; 1Tim 3,6).

Van megoldás...
Ezt csodálatos egyszerűséggel foglalja össze az Úr Jézus:...
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28). 

Sorelválasztó
Az Úr Jézus békéje...
Jézus békéje ajándék mindenkinek aki kéri.
Olyan béke ez, amelyben személyiségünk örvendezik.
A "világ békessége" előbb-utóbb kétségbeeséshez és csalódáshoz vezet.
A világ békéje a hatalom és a birtoklás ingatag talajára épül.
A világ békéje az ellenség kompromisszuma: egyenlőre nem öljük meg egymást.

Jézus békéje a megbocsátás és a békéltetés szolgálatát is magába foglalja (2Kor 5,16-21).
Az Úr Jézus békéje akkor áraszt el bennünket, ha a Szentlélek által Jézus Krisztus lesz életünk középpontja.

Sorelválasztó
Kedves Látogatóim!
Az Úr Jézus a féltő szeretet hangján szólongat Bennünket.
Felismerjük Benne, a megmentőnket?
Vagy minket is meg fog siratni? (Lk 12,41-44)

"...hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!" (Mt 23,37)
Ez a féltő szeretet hangja. A hasonlat csodálatos.
A tyúkanyó veszélyt jelző hívására, a kiscsibéi hozzá futnak, és védelmet találnak a szárnyai alatt.

És, mi emberek? Ugyan: - mennek a dolgaink, nincs semmi komolyabb baj, süt a nap, béke van, meg amúgy ráérünk...
A veszély annál nagyobb, minél kevésbé látszik, mivel az ember nem lát előre.
De csak Isten tudja, hogy mit hoz a holnap, mit hoz a jövő.
Figyelj szavára, amíg nem késő!

Sorelválasztó
Az Úr Jézusban, a távoli Isten egészen közel jött hozzánk...
Az a Jézus Krisztus, akiben ez a megbántott, megsértett Isten utánunk jött nagy szeretetével.
Isten egyoldalúan biztosít minket mérhetetlen szeretetéről, hűségéről, és kegyelméről.
Az Úr Jézus utat taposott a mennyország kapujáig.
Kinyitotta a kaput, és azért jött utánunk, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.
Haza lehet jönni! Haza lehet találni!

 Sorelválaszto
"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni"
 

(Zsid 13,8-9).

Az Úr Jézus üzenete így szól hozzánk a jelenlegi világunkban, és ezt hittel fogadjuk el:
"...Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt 28,18).

A hajnal első sugarai egy fényes, nyitott ajtót ragyogtatnak fel a világosodó égboltozatra.
Egy fényes nyitott ajtót ragyogtatnak fel számunkra a lemenő napsugarak is.

Angyal gif
VELETEK VAGYOK MINDEN NAPON

A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot (Paulo Coelho).
Sorelválasztó
Ismered Jézus Krisztust?
Biztos vagy benne, hogy Ő a szívedben van?
Az Úr Jézus ezt mondja:- gyere „Kövess engem!”
És, kérdezi:- „Szeretsz-e engem?” (Ján 21,15-19)

Az üdvösséget kínáló Isten folyamatos párbeszédet folytatott, a tőle elszakadt, és az elszakadás következtében nyomorúságokkal küszködő embervilággal.
Az evangélium megszólítja az embereket, és válaszra vár.
A válasz a hit. Az Ige hitet ébreszt.
A hit egzisztenciális kockázat. Egész lényünket érinti.
Kockázat nélkül nincs hit. De a hitetetlenség is kockázat.
Ugyanakkor a hit, nem sötétségbe ugrás, mert az ember Isten szavára, és hívására válaszol.

Az Úr Jézus e világért meghalt, feltámadása után parancsba adta az evangélium hirdetését.
Nemcsak egy kiváltságos réteg feladata, hanem minden egyes keresztyénné.
Az Úr Jézus úgy gondoskodik tehát új munkásokról, hogy az újonnan megtérteket mindig munkába állítja.

Sorelválasztó
A „Misszióparancs” súlyát mutatja, hogy mind a négy evangélium megőrizte számunkra.
A Máté apostol által írott, tartalmazza a legteljesebb szöveget.
Az Úr Jézus így szól hozzánk:
„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,18-20).

Aki ebben a munkában hajlandó részt vállalni, annak a távozó Úr Jézus Krisztus állandó, valóságos, és örök közösségét ajánlja fel;- addig is, amíg dicsőséggel újra eljön.
Mit cselekszik most az Úr? Helyet készít nekünk!
Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg nem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek!
Ő személyesen fog visszatérni! (Jn14,2-3)
Maga az Úr Jézus jön vissza! Visszajön, mert nagyon szeret bennünket!

"Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.
Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.
Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik,
mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig.
Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján.
Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi"
(Zsolt19,2-7).


A JÓ ISTENÜNK ÁLDÁSÁT - KEGYELMÉT KÍVÁNJUK!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!

Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.


Visegrád, 2013. április 21.


                                                       Sok szeretettel és üdvözlettel:
                                                       Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
                                                           



Látogasson el a Web oldalra:
http://www.wix.com/lelekmento/misszio


Sorelválasztó
A Blog oldalon található írások, segítsenek közelebb jutni az Úr Jézushoz, hiszen lelki békességet csak Ő adhat számunkra.
http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/03/jezus-mi-jotevonk.html



http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/01/amikor-nap-feljon.html

http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2012/12/valaki-itt-jart.html

http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2012/11/dragako-es-kavics.html