2014. január 1., szerda

2014. ISTENÜNK OLTALMAZZ BENNÜNKET



Amikor a nap feljön
Amikor a nap feljön, az Úristen mosolygását látom (...) és az Úr mosolyát látom akkor is, amikor a nap lemegyen. 
Az Úr mosolygását látom a holdon is, s szemének derűs csillogását minden kicsi csillagban. 
Az ég kékségében az örökös tisztaság szent törvényét látom, s a tovaszálló gondoskodó szeretetet, mely éltet bennünket tisztító esőkkel. 
A szélben az Ő szent leheletét érzem, mely naponta tisztára mossa a lelkemet a szenny kísértéseitől. (Vass Albert)
sorelválasztó
Egyedül Isten tudja, hogy mennyi imádságra érkezik épp most meg a válasz, így Karácsony után, és az elkövetkezendő Új Esztendőben.

Az élet sokszor próbára fog tenni bennünket, de ne engedjük, hogy elrabolja hitünket, és a mi énekünket!
Ebben a felgyorsult társadalomban, ne engedjük, hogy elvegye az időnket, a szüleinkért, gyermekeinkért, unokáinkért, barátainkért, és a magunkért való imádkozástól.
Semmi sem lehet fontosabb számunkra, mint az az idő, amelyet Istennel tölthetünk az Ő érdekükben, valamint saját lelki üdvösségünkért.
sorelválasztó
Figyeljünk arra, hogy ma is nagyon sokan irgalomra várnak
 
A kiszolgáltatottak; - a gyermekek, akik védtelenek a hatalmas felnőttekkel szemben...
Az öregek; - akiket igyekeznek a hozzátartozóik félreállítani...
A fiataljaink; - akik várják az útbaigazítás, és a jövőbe mutatást. Mintaképet, és életcélokat keresnek... 
A munkavállalók; - a félelmeikkel, a megélhetésük miatt...
A szegények; - akik titkolják, hogy mennyit nélkülöznek...
A lelki nyomorultak; - a szomorúak, a gyászolók, a betegek, a csalódottak, a senkiben, és a semmiben nem hívők...
sorelválasztó
Isten két dologgal méri adományainkat
 
- a lehetőségeinkkel. hogy mennyink van...
- a motivációnkkal, hogy mi indít az adakozásra...
"Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.
Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek.
Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.
Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked" (Mt 6,1-4). 
Arany sorelválasztó
Segíteni kell! 
Anyagilag is, ha csak lehet; - de nincs kibúvó, mert jó szíve és jó szava mindenkinek van, ha olyan!
Gondoljunk arra, hogy Karácsony ünnepének mindig a lelkünkben kell égnie, hiszen az Úr Jézus Krisztusról szól!
Arany sorelválasztó
Nézzünk az Úr Jézusra

A körülöttünk lévő világ mindig le akar majd rántani az ő éretlen szintjére. 
Ezzel szemben viszont Isten mindig a legjobbat hozza ki belőlünk, kifejlesztve bennünk az érettséget.

Könnyebben és gyorsabban elérhetjük a közelebbi céljainkat, ha van egy víziónk egy sokkal nagyobb távoli célról.
Istent szeretve minden, az egyszerű, a mindennapi élet legkisebb cselekedete is, vigasztalásunkra szolgál. Érdemet és jutalmat szerez.
A múltunkra való emlékezés, pedig legyen erőforrás a jövőre vonatkozólag! 
Ezért nézzünk a távolba!
Lássuk az út végét, ahová tartunk!
Nézzünk az Úr Jézusra!
"Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5,16).
Sorelválasztó
A nehézségek elkerülhetetlenek, de feladni nem kötelező

Ha hitben járunk, és nem vagyunk hajlandóak feladni, az Úr Jézus garantálja, hogy nehézségeink nem fogják megakadályozni látásunk beteljesülését.

Amikor látást kérünk Istentől, lehetséges, hogy olyan földre fog helyezni bennünket, ahol több holdnyi területen akadályok rejtik a lehetőségeket.
Olyan helyre, ahol a lehetőségek ott lapulnak mélyen elrejtve a problémák halmai alatt.
Azután a jó Isten visszalép, és figyeli, hogyan fogunk hozzá a nehézségek kezelésének szolgálatához.
sorelválasztó arany  glitteres
A Lélek gyümölcse

A test mindig magáról beszél: "Boldogtalan vagyok. Nehéz az élet. Mindjárt megbolondulok. Örökké csalódok. Neki bezzeg megvan, amit én szeretnék. Ez engem idegesít..."
De a Lélek gyümölcse Krisztus - központú, és más emberekre irányuló.
Megfigyelhetjük, hogy az Igében a gyümölcs szó egyes számban van, pedig Pál apostol kilenc különböző fajtáját sorolja fel.
"A Lélek gyümölcse pedig pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás" (Gal 5,22).
 sorelválasztó
A Szentlélek Isten gyümölcsöt akar teremteni bennünk

Ezen a fán meg meg tud teremni minden, amire szükségünk lehet az életünk bármely területén.
Ez mind a Szentlélek fáján terem!
"Hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében" (Kol 1,10).
MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
 Arany sorelválasztó

Recept az új évre   

* Végy 12 hónapot, tisztítsd meg minden keserűségtől és sóvárságtól, reménytelenségtől és félelemtől, vágd a hónapokat 30 vagy 31 napra úgy, hogy egész évre jusson!

* Minden napot készíts egy rész munkából, két rész jókedvből és humorból!

* Tégy hozzá három púpozott evőkanál reménységet, egy teáskanál tűrést, csipetnyi öniróniát és egy kevés tapintatot!

* Ezt az egészet öntsd meg gazdagon szeretettel!

* A kész ételt díszítsd egy csokor figyelmességgel, és tálald naponta vidámsággal és egy üdítő teával!.......(Catharina Elisabeth Goethe - Frittman Hajnalka)

Kedves Olvasóim! Kedves Látogatóim!
 ÁLDOTT BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!
{50}

Virradjon Rád szép nap, köszöntsön Rád jó év, kedves hajlékodba költözzön a jólét.
 A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke, ezt kívánom neked az Új Esztendőre.

Hogy boldog lehess, 3 kincset keress: Higgy, Remélj, Szeress.
Hozzon az Új Év örömből végtelent, szeretetből önzetlent, sikereket mit csak lehet!

Mikor kigyúlnak a fények, pajkos tündérek zenélnek.
Huncut mosollyal egy Rád kacsint, kicsi kendőjéből csillámport hint.
Így adja át az üzenetet: Boldog Új Évet Neked!

Mielőtt lefekszel, tárd ki az ablakod, elküldtem hozzád az én Angyalom.
Egy pillanatra kérlek figyelj Reá, mert a nevemben BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN.

Küldök egy lángocskát szívem melegéből, elviszi egy Angyal, ki eljön az Égből.
Füledbe súgja, mit szívemből kívánok: de leírom én is, Boldog Új Évet Kívánok!
sorelválasztó
2014. esztendejében, ezer áldás érjen, öröm és szerencse örökké kísérjen!
Bú és bánat Téged elkerüljön.
Gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön! 

AMIKOR A NAP FELJÖN, AZ ÚJJÁSZÜLETŐ FÉNY ADJON ERŐT, TÜRELMET ÉS BÖLCSESSÉGET A JÖVŐ ESZTENDŐRE!
Arany sorelválasztó


Jézus megáldja a gyermekeket (Mk 10,13-16).
Dalszöveg
1. Ó terjeszd ki Jézusom, oltalmazó szárnyad,
És csitíts el szívemben bút, örömöt, vágyat! 
Légy mindenem, légy fényem: sötéten jő az éj.
Nagy irgalmadból élnem Szüntelen Te segélj!

2. Ó mosson meg az értem bőven hullt, drága vér!
Új lélekért könyörgök, újult akaratért.
Kicsik, nagyok mind kérünk: őrködj vigyázva ránk!
Békességedbe térünk: Te áldd meg éjszakánk!
                  
                            /Evangéliumi ének - Hozsanna - Finn esti ének/
                            /Szövegíró: Johan Nordahl Braun/
Arany sorelválasztó
  

Visegrád, 2014. január 01.


                                        Sok szeretettel:

                                        Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
BÚÉK!


8 megjegyzés:

  1. Magam és a családom nevében köszönöm az új évi jó kivánságokat és útmutatást!Minden jó embernek e Földön,Szeretetben gazdag,örömteli,boldog Új Évet kivánok!

    VálaszTörlés
  2. Żyjąc godnie w 2014 roku, jak też Bogobojnie, "narażamy" się na Bożą Łaskę, a czy trzeba nam więcej?

    VálaszTörlés
  3. Drága Ilona,
    Boldog,békés szeretetben gazdag Uj Évet kivánok neked is.
    És köszönök mindent
    Julianna

    VálaszTörlés
  4. Már várta az irásoda kedves Ilona.
    Tényleg egy jobb békésebb éltre vágyunk.
    Kedves szavaidat meg külön köszönjük

    VálaszTörlés
  5. Hi, Every one I wish you all a very happy new year full of joy peace and happiness. Kind regards Brian

    VálaszTörlés
  6. ÁLDÁST HOZZON AZ ÚJ ESZTENDŐ HÁLÁT KAPJON AZ Ó
    EZT ADJA MEG MINDENKINEK A MINDENHATÓ.
    SZERETETTEL.. ESZTER :)

    Ó-keresztén latin áldás és abból átvett ír ima alapján fordította Dr.Békefy Lajos:

    Nem, azt nem kívánom Neked, hogy a szenvedésnek még csak
    árnyéka se hulljon Rád az újesztendőben.
    Azt sem, hogy jövendőd útját csak rózsák szegélyezzék,
    Mint ahogy azt sem, hogy ne legyen soha sós a könnyed,
    ami kipereg szemedből
    S ne fájjon soha senki és semmi Neked.
    Nem, ezeket nem kívánom.
    Hiszen tudod jól, a könnyek mossák tisztára szíved,
    Lelked meg az elvállalt szenvedésben nemesül.

    Azt viszont teljes szívemből kívánom Neked,
    hogy lelkedben ragyogjon kiolthatatlanul legszebb óráid emléke,
    meg hogy lépj a próbák idején,
    amikor szívedre zuhan egy nem várt kereszt,
    s a hegy, amely előtted tornyosul, megmászhatatlannak tűnik,
    a remény fényforrása pedig minden lépéssel távolodni látszik.

    Szívből kívánom, hogy Isten minden ajándéka, amit kaptál,
    napról-napra drágább legyen Neked, s mind szolgáljon arra,
    hogy a hozzád közelállók lelkét felderítsd velük.
    Kívánom, nagyon kívánom Neked, hogy minden órádban álljon
    melletted valaki, aki társad, s méltó hozzád,
    akinek bizalommal fogod meg a kezét, ha terhed egyre súlyosabb.
    Akivel együtt tudtok szembeszegülni minden viharral,
    s felsegítitek egymást, akár a hegy csúcsára is.

    Legfőképpen pedig azt kívánom Neked,
    hogy jöjjön bár öröm, vagy kínzó bánat Rád,
    az emberré lett Isten-Gyermek szívderítő mosolya
    ragyogjon közben Rád,
    és így maradj meg mindig Isten közelében.
    Ekkor áldott lesz majd új éved minden pillanata!

    VálaszTörlés