LÉLEKMENTŐ MISSZIÓ: AZ IGAZI KOMMUNIKÁCIÓ

Istenhez közeledni
„Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok” (Jak 4,8).
Nem látod az ösvényt és sötét erdőbe kerültél? Mi bánt? Utat tévesztettél? Alaposan becsaptak? Állj meg csöndben, ne futkoss, ne kapkodj össze-vissza. A lelkünk ellenségei ellen harcolnak a csillagok is, míg a pályájukat befutják.

Sokszor éveken át „Beszélgetünk”
„Elbeszélgetünk” különböző-körökben: anélkül, hogy a valódi problémáinkról őszintén megnyilatkoznánk egymás előtt.
       Millió közlés-hatás ér minket az u.n. tömegkommunikációs eszközök áradata révén. Annyi információt kapunk, hogy végül már menekülünk előlük.
       Pontosabban csak azokat az információkat fogadjuk be, amikről úgy véljük, hogy segítenek személyes szükségleteink és céljaink elérésében.
       Mindannyiunkban kialakult egy belső kapcsolórendszer, amelyik automatikusan kikapcsol, ha olyan közlések érkeznek, amelyek taszítanak minket.
       Nos, az átlagos egyházi, sőt ébredési-missziói közlésstílus korunkban annyira elidegenedett a mai embertől, hogy legtöbb ember „Kikapcsol”, ha azt a szókincset, azt a „Hangsúlyt”, azt a „Stílust” észleli, amit ma vallásos beszédnek neveznek.
Ez a legtöbb ember számára érthetetlen „Kánaáni” nyelv teljesen csődbe jutott.
       Egy megoldás van : Újra őszintén, egyenesen, szívből szólni arról, ami valódi gondunk és valódi örömünk. Az őszinte szó olyan ritka, hogy ha valahol felcsendül, akkor minden ember füle –szíve azonnal „Vételre Kapcsol.”

Alapvető hiba a mai embernél, hogy túlságosan komplikáltan beszélnek
Az egyszerű, őszinte, tömör beszéd helyett, körülményes, terjengős és nyakatekert mondatokban.
John Stott a megfelelő, és a „majdnem megfelelő szavak” közti különbséget így jellemzi ironikusan. „A két szó között annyi csak a különbség, mint a szentjánosbogár és Szent János között. Szavaink legyenek egyszerűek, elevenek és őszinték. Az ostoba állmondatok állgondolatokat közvetítenek, állfélelmet vetnek fel, és állreménységeket ajánlanak. A szavak olyan szépek, mint a szerelem és ugyanolyan könnyű hűtlenül elárulni őket.”
(John R. W. Stott: Hiszek az Igehirdetésben. Harmat Kiadó. 1992. 216 old.)

Ezek az őszinte hangok elmossák a misszióban a társadalmi, anyagi, szociális, kulturális, és egyéb különbségeket. Amelyek a valós életben nagyon is megvannak. És, közel hozza egymáshoz ezeket a problémáikban közös embereket.

Miért? Miért? Miért?
Mert nemzedékünk alapvető problémája lett a magányosság. Gépek, csodás eszközök, televíziók, számítógépek veszik körül az iszonyatos magányosságba különült milliókat.
      Csodás gépek vannak, de nincs egy őszinte ember- akivel igazi gondolatcserét lehetne folytatni.
      Ebben a pestises légkörben növekszik a depresszió, a szenvedélybetegség, az öngyilkosság. A teljes élet-és létértelmetlenség-tudat.
      Az igazi, személyes kapcsolat utáni vágy- ez a fejlett „civilizált”, „fejlett” ipari társadalmak alapszükséglete.
Sajnálatos, hogy kifejlődött egy hamis felhangú keresztyén bizonyságtétel-típus is.
       Mindenki ismeri az olyan beszámolókat, amikor a bizonyságtevő elmondja, hogy régen milyen bűnei voltak. De most- amikor beszél-már a megtért, kegyelmet nyert győztes ember szól. Ez a séma feltétlenül kisebbrendűség-érzést kelt a hallgatóban.
Alapvető baja abban van, hogy felette áll annak, akit megszólít, ahelyett, hogy mellé állna.

Pál apostol nem szégyellt aktuális gyengeségeiről is szólni.
Az Úr „ …ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem”(2Kor 12,9)

Mi pedig gondosan eltakargatjuk nyitott sebeinket, mintha nálunk már minden rendben lenne
Igazi kommunikációhoz csak akkor jutunk, ha lemondunk a „szégyen takargatásáról”. Ekkor észreveszik embertársaink bennünk a hozzájuk hasonlító testvért.
Ha az Úr Jézus nem mondta volna el a tanítványainak sokféle megkísértését, akkor nem tudnánk erről semmit.
Jézus Krisztus nem titkolódzott, csak mi akarunk tökéletesnek tűnni társaink jelenlétében? Természetesen nem a különféle intim bűnök részletes, nyilvános kiteregetésére akarok buzdítani. Némely dolgok a gyóntatószékbe tartoznak! Hanem csupán arra, hogy kezdjünk új életstílust!
Nevezzük ezt a „sebezhetőség életstílusának”. Nagyszerű dolog!

Mondjuk meg azoknak, akik tanácsért jönnek hozzánk, hogy mi is hasonló problémákkal küzdünk!
És, „együtt” kérjük az Úr Jézus erejét, és kegyelmét.
Ha így teszünk, másokat megnyerhetünk. Ám elveszíthetjük „jó hírünket”, hogy: „Mi vagyunk azok, akiknek semmi problémájuk nincs!”

Lelkesedés, öröm és hála kell kísérje azoknak útját, akik az Istentől nekik adott vágányokon gördülnek előre! (Kol 3,15-23).