A BESZÉLGETŐ IMÁDKOZÁS...
Ha csak akkor imádkoznék, ha
már minden részletében megértettem volna az imádság titkát, akkor egész
életemben távol maradnék Istentől.
"Két ember kelt át a tavon egy kicsinyke csónakban, amikor hatalmas vihar támadt.
Nagyon megijedtek.
Az egyik azt mondta: "Nagy bajban vagyunk. Most imádkozzunk vagy evezzünk?"
A másik így felelt: "Tegyük mindkettőt. Imádkozzunk is, és evezzünk is!"
Az imádság nem más, mint az Úrral való együtt munkálkodás.
Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám" (Jeremiás 29,11-13).
Éljünk és cselekedjünk úgy, hogy Isten meg tudja hallgatni az imánkat.
Ha valaki jó egészségért imádkozik, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy egészséges maradjon.
Ha valaki azért imádkozik, hogy tudjon az Úr Jézus Krisztus számára lelkeket menteni:
akkor természetesen személyes evangelizációt kell végeznie, vagy részt kell vennie, ilyen célú munkában.
Ma sokan elavultnak, maradinak tekintik az imádkozást.
Ma mintha csak az lenne mottó: Mi hasznom van belőle ha részt veszek benne?
Az Isten az embert szeretetre teremtette, ha vannak romboló hajlamai, azok egy közbeeső zónában foglalnak helyett.
"Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned Istenünk!" - mondta Szent Ágoston híres "Vallomásaimban".
Imáinkban, adjunk szabad folyást az őszinteségnek, ne mondjuk azt, ami szép, hanem azt, ami igaz.
Amikor imádkozunk, az Úr Jézus Krisztustól kapott hatalmas, és örökkévaló ígéreteire támaszkodunk:
"Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket" (Máté 7,6).
"Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik" (Máté 7,7-8).
"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.
Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban"
(János 14,12-13).

MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
SZELÍD SZEMED ÚR JÉZUS
Dalszöveg:
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Jól látja minden vétkemet;
Személyemet ne vesse meg
Szelíd szemed, Úr Jézus!
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Tekintsen rám, ha roskadok;
Adjon békét, bocsánatot
Szelíd szemed, Úr Jézus!
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Tudom, hogy vádat is emel;
Vétkeztem én, ítéljen el,
Szelíd szemed, Úr Jézus!
Szelíd szemed, Úr Jézus,
Elítél bár, lásd én megint,
Csak várom, hogy majd rám tekint
Szelíd szemed, Úr Jézus!
Református - Evangéliumi ének
Szerző: Szöveg: L. Stenbäck Lars
Fordította.: Podmanitzky Pál
Dallam: H. Nyberg Huugo
Visegrád, 2014. március 02.
Sok szeretettel és testvéri üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius