Amikor a nap feljön
Amikor a nap feljön, az Úristen mosolygását látom (...) és az Úr mosolyát látom akkor is, amikor a nap lemegyen.
Az Úr mosolygását látom a holdon is, s szemének derűs csillogását minden kicsi csillagban.
Az
ég kékségében az örökös tisztaság szent törvényét látom, s a tovaszálló
gondoskodó szeretetet, mely éltet bennünket tisztító esőkkel.
A szélben az Ő szent leheletét érzem, mely naponta tisztára mossa a lelkemet a szenny kísértéseitől. (Vass Albert)
Egyedül Isten
tudja, hogy mennyi imádságra érkezik épp most meg a válasz, így
Karácsony után, és az elkövetkezendő Új Esztendőben.
Az élet sokszor próbára fog tenni bennünket, de ne engedjük, hogy elrabolja hitünket, és a mi énekünket!
Ebben
a felgyorsult társadalomban, ne engedjük, hogy elvegye az időnket, a
szüleinkért, gyermekeinkért, unokáinkért, barátainkért, és a magunkért
való imádkozástól.
Semmi
sem lehet fontosabb számunkra, mint az az idő, amelyet Istennel
tölthetünk az Ő érdekükben, valamint saját lelki üdvösségünkért.
Figyeljünk arra, hogy ma is nagyon sokan irgalomra várnak
A kiszolgáltatottak; - a gyermekek, akik védtelenek a hatalmas felnőttekkel szemben...
Az öregek; - akiket igyekeznek a hozzátartozóik félreállítani...
A fiataljaink; - akik várják az útbaigazítás, és a jövőbe mutatást. Mintaképet, és életcélokat keresnek...
A munkavállalók; - a félelmeikkel, a megélhetésük miatt...
A szegények; - akik titkolják, hogy mennyit nélkülöznek...
A lelki nyomorultak; - a szomorúak, a gyászolók, a betegek, a csalódottak, a senkiben, és a semmiben nem hívők...
Isten két dologgal méri adományainkat
- a lehetőségeinkkel. hogy mennyink van...
- a motivációnkkal, hogy mi indít az adakozásra...
"Vigyázzatok: a
kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak
titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.
Amikor
tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók
teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek.
Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.
Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked" (Mt 6,1-4).
Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.
Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked" (Mt 6,1-4).
Segíteni kell!
Anyagilag is, ha csak lehet; - de nincs kibúvó, mert jó szíve és jó szava mindenkinek van, ha olyan!
Gondoljunk arra, hogy Karácsony ünnepének mindig a lelkünkben kell égnie, hiszen az Úr Jézus Krisztusról szól!
Nézzünk az Úr Jézusra
A körülöttünk lévő világ mindig le akar majd rántani az ő éretlen szintjére.
Ezzel szemben viszont Isten mindig a legjobbat hozza ki belőlünk, kifejlesztve bennünk az érettséget.
Könnyebben és gyorsabban elérhetjük a közelebbi céljainkat, ha van egy víziónk egy sokkal nagyobb távoli célról.
Istent
szeretve minden, az egyszerű, a mindennapi élet legkisebb cselekedete
is, vigasztalásunkra szolgál. Érdemet és jutalmat szerez.
A múltunkra való emlékezés, pedig legyen erőforrás a jövőre vonatkozólag!
Ezért nézzünk a távolba!
Lássuk az út végét, ahová tartunk!
Nézzünk az Úr Jézusra!
"Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5,16).
"Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5,16).
A nehézségek elkerülhetetlenek, de feladni nem kötelező
Ha hitben járunk, és nem vagyunk hajlandóak feladni, az Úr Jézus garantálja, hogy nehézségeink nem fogják megakadályozni látásunk beteljesülését.
Amikor látást kérünk Istentől, lehetséges, hogy olyan földre fog helyezni bennünket, ahol több holdnyi területen akadályok rejtik a lehetőségeket.
Olyan helyre, ahol a lehetőségek ott lapulnak mélyen elrejtve a problémák halmai alatt.
Azután a jó Isten visszalép, és figyeli, hogyan fogunk hozzá a nehézségek kezelésének szolgálatához.
A Lélek gyümölcse
A
test mindig magáról beszél: "Boldogtalan vagyok. Nehéz az élet.
Mindjárt megbolondulok. Örökké csalódok. Neki bezzeg megvan, amit én
szeretnék. Ez engem idegesít..."
De a Lélek gyümölcse Krisztus - központú, és más emberekre irányuló.
Megfigyelhetjük, hogy az Igében a gyümölcs szó egyes számban van, pedig Pál apostol kilenc különböző fajtáját sorolja fel.
"A Lélek gyümölcse pedig pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás" (Gal 5,22).
A Szentlélek Isten gyümölcsöt akar teremteni bennünk
Ezen a fán meg meg tud teremni minden, amire szükségünk lehet az életünk bármely területén.
Ez mind a Szentlélek fáján terem!
"Hogy
élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és
teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az
Isten ismeretében" (Kol 1,10).
MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
*
Végy 12 hónapot, tisztítsd meg minden keserűségtől és sóvárságtól,
reménytelenségtől és félelemtől, vágd a hónapokat 30 vagy 31 napra úgy,
hogy egész évre jusson!
* Minden napot készíts egy rész munkából, két rész jókedvből és humorból!
* Tégy hozzá három púpozott evőkanál reménységet, egy teáskanál tűrést, csipetnyi öniróniát és egy kevés tapintatot!
* Ezt az egészet öntsd meg gazdagon szeretettel!
* A kész ételt díszítsd egy csokor figyelmességgel, és tálald naponta vidámsággal és egy üdítő teával!.......(Catharina Elisabeth Goethe - Frittman Hajnalka)
Kedves Olvasóim! Kedves Látogatóim!
ÁLDOTT BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!
Virradjon
Rád szép nap, köszöntsön Rád jó év, kedves hajlékodba költözzön a
jólét.
A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke, ezt kívánom neked az Új Esztendőre.
A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke, ezt kívánom neked az Új Esztendőre.
Hogy boldog lehess, 3 kincset keress: Higgy, Remélj, Szeress.
Hozzon az Új Év örömből végtelent, szeretetből önzetlent, sikereket mit csak lehet!
Mikor kigyúlnak a fények, pajkos tündérek zenélnek.
Huncut mosollyal egy Rád kacsint, kicsi kendőjéből csillámport hint.
Így adja át az üzenetet: Boldog Új Évet Neked!
Mielőtt lefekszel, tárd ki az ablakod, elküldtem hozzád az én Angyalom.
Egy pillanatra kérlek figyelj Reá, mert a nevemben BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN.
Küldök egy lángocskát szívem melegéből, elviszi egy Angyal, ki eljön az Égből.
Füledbe súgja, mit szívemből kívánok: de leírom én is, Boldog Új Évet Kívánok!
2014. esztendejében, ezer áldás érjen, öröm és szerencse örökké kísérjen!
Bú és bánat Téged elkerüljön.
Gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön!
AMIKOR A NAP FELJÖN, AZ ÚJJÁSZÜLETŐ FÉNY ADJON ERŐT, TÜRELMET ÉS BÖLCSESSÉGET A JÖVŐ ESZTENDŐRE!
Jézus megáldja a gyermekeket (Mk 10,13-16).
Dalszöveg
1. Ó terjeszd ki Jézusom, oltalmazó szárnyad,
És csitíts el szívemben bút, örömöt, vágyat!
1. Ó terjeszd ki Jézusom, oltalmazó szárnyad,
És csitíts el szívemben bút, örömöt, vágyat!
Légy mindenem, légy fényem: sötéten jő az éj.
Nagy irgalmadból élnem Szüntelen Te segélj!
2. Ó mosson meg az értem bőven hullt, drága vér!
Új lélekért könyörgök, újult akaratért.
Kicsik, nagyok mind kérünk: őrködj vigyázva ránk!
Békességedbe térünk: Te áldd meg éjszakánk!
Nagy irgalmadból élnem Szüntelen Te segélj!
2. Ó mosson meg az értem bőven hullt, drága vér!
Új lélekért könyörgök, újult akaratért.
Kicsik, nagyok mind kérünk: őrködj vigyázva ránk!
Békességedbe térünk: Te áldd meg éjszakánk!
/Evangéliumi ének - Hozsanna - Finn esti ének/
/Szövegíró: Johan Nordahl Braun/
Visegrád, 2014. január 01.
Sok szeretettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
BÚÉK!