2013. december 20., péntek

VALAKI ITT JÁRT - NYÍLT LEVÉL


   ÁLDOTT ÜNNEPEKET KÍVÁNOK! 
Isten szeretetének ajándéka egyszülött Fia

 Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek”- ami azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23).
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa" (Jn 3,16-17).    

NYÍLT LEVÉL
Drága Rita!  Drága Zsuzsika!
Jó volna együtt tölteni a Karácsonyt, a  közeli családtagjainkkal,  elbeszélgetni veletek, leülni mellétek.
 De Zsuzsikám, te különösen nagyon messze élsz az  unokáimmal, ezért egy közös levélben kereslek fel Benneteket.
 Kezdeném egy szép verssel,  Juhász Gyulától.

Karácsony felé
 
Szép Tündérország támad föl szívembe
Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben. (1902)
       
 Tudom, hogy ezt a levelet a legjobb szándékkal olvassátok.
Sokszor kedvesen, vagy elnézően mosolyogtok rajtam.
Tulajdonképpen, valahol igazatok van. Az én világom, a mi világunk, sokszor idegen számotokra.

Tudjátok jól, és most Zsuzsikával, és a kicsi unokáimmal kapcsolatosan különösen igaz ez. Közöttünk, nemcsak a kilométerekkel mérhető távolság nagy, hanem az évtizedek is. 
Az én életem haladt, a mostani „világ” felé. 
Én abban a régi világban nőttem fel, amelyet Ti nem ismerhettek. Végeredményben, a világ kevés országa élte ezt meg.

.......De soha nem volt akadály, nem lehetett ok arra, hogy bizalmatlanok legyünk egymással szemben.
Most itt az alkalom, hogy ne csak szóban, hanem írásban is megköszönjem Nektek.
Mindig próbáltatok megérteni engem, és én ezután is igyekszem megérteni Titeket. 
Szeretném, ha még közelebb kerülnétek hozzám. Ezért írok Nektek.
Most mosolygok, és olyan jó érzés, Rátok gondolni, és egy régi karácsonyi hangulatot felidéznem.
Azon a télen nagyon sok hó esett, a  Karácsony előtti napon is.
Előző napon felgyalogoltunk, Gaszton kutyával a hegyre, valamint felmentünk, végig a Kálvária útvonalán is. Másnap, mikor itt voltatok, elindultunk együtt négyesben.
Óriási élmény volt az, hogy közben senki nem járt a hegynek ezen a szakaszán.
A hó, csaknem fél méteres volt. Az előző napi lábnyomaim, érintetlenek voltak.
 .......Nagy öröm számomra mindig, ezen az úton végigmenni, de ha itt vagytok, Ti is mindig jókedvűen, indultok el velem.
A szabad levegőn való mozgás felfrissít, átalakít;- de ráadásul, ennek a helynek titokzatosan nagy varázsa van. Önkéntelenül megilletődve, lépeget az ember, és igyekszik magáévá tenni, ezt a világot.

.......Karácsony napja volt. Dél körül járt az idő. A nap már akkor, ragyogóan kitekintett a nagyvilágba.  Együtt indultunk vidáman a Kálváriára. Élveztük az együttlétet, a nap frissességét, a levegő tisztaságát, és az erdő csendjét. Ahogy épp a tisztásra felértünk, hirtelen megálltatok, körülnéztetek, de senkit sem láttatok.
Karácsonyi png kép
.......VALAKI  ITT  JÁRT?
.......KI  VAN  ITT? – kérdeztétek csodálkozva.
.......Valaki itt járt!- mondtátok végül. Mikor megtudtátok, hogy az én előző napi lábnyomaim azok, és sértetlenül megmaradtak:- hirtelen olyanok letettek, mint kisgyermek korotokban.
Akkor:-Anya, a lábnyomaidba lépegetünk! - Itt ekkorákat léptél? - Itt meg mit csináltál, ennyit toporogtál körbe - körbe? - Itt ennyi ideig álltál? - Itt meg, elkezdtél szaladni? - Futunk mi is! - Szaladjunk Együtt!

.......Tudjátok, hogy milyen gyönyörködve néztelek Benneteket? Nem is sejtettétek, de az egész körülöttem lévő világ Bennetek ragyogott, mint egy tükörben. Szépek voltatok, tiszták, és átlátszóak, de több is annál. Csillogásotok megsokszorozta a nap fényét, és vidámságotok még jobban felüdítette a természetet.
 .......VALAKI  JÁRT  ITT! Igen így van. Jézus Krisztus, ma is él, és itt jár.
Egyik reggel, a kertben friss lábnyomokat láttam a hóban.
VALAKI ITT JÁRT!
Kérdéseitekre így tudok válaszolni. Csak nyomokat látok én is. De Isten világa szép, és jó.
Sérelem ér:- megvigasztal:- én megbecsüllek. Háborgok:- megcsendesít.  Haragszom:- megbékít, és még sorolhatnám..........
Kedveseim!
Féltve próbálom kísérni a sorsotokat, kedves féltéssel, és gyengéd szeretettel. Éppen ezért, ne vallassátok a hóban sorakozó nyomát az érkezőnek. Sose kérdezd mit hozott, sose nézd merről jön a nyomsor. Ha megérkezik, szívélyes szóval köszönj Rá, és engedd be.
Jézus Krisztus tudja, a Te szükségleteidet, Ő kedves féltéssel teszi mindezt, hogy életutadat bemérje.

Drága Ritának, Zsuzsikának, a gyönyörűséges kicsi unokáimnak Akselnek, Arkinnak, és Darszinak, valamint a Családom minden tagjának, sok szeretettel kívánom mindezeket. Édesanya
 
Isten szeretetének ajándéka egyszülött Fia

"Veled van Istened az ÚR, Ő erős, és megsegít.
Boldogan örül neked, megújít szeretetével,
ujjongva örül neked.
Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak,
mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók,
és gyalázatot kell elszenvedniük" (Zof 3,17-18).

MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
Kedves Családtagjaim! Kedves Barátaim, Látogatóim! Kedves Olvasóim!
.......Békességet, Boldogságot, Csengőszót és Gyertyalángot!
.......Ajándékot, Szeretetet s mindent, Ami fontos Nektek!
.......Ajtód elé fehér bársonyt: Békés, Boldog, Szép, Karácsonyt! Áldott Új Esztendőt!
 
ÁLDOTT - BÉKÉS - BOLDOG - ÖRÖMTELI - SZÉP - MEGHITT KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

 

http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/12/karacsony-kopogtat-szivedben.html
http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/12/jezus-krisztus-szuletesenek-igerete.html


Visegrád, 2013. december 20.

                                        Sok szeretettel:

                                        Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius


ÁLDOTT - BÉKÉS - EGÉSZSÉGBEN TELJES - ÖRÖMÖKBEN GAZDAG - ÚJ ESZTENDŐT!
Sorelválasztó  


2013. december 12., csütörtök

JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSÉNEK ÍGÉRETE



A születést Gábriel angyal hirdette meg

Gábriel angyal vitte Jézus születésének ígéretét, Máriának, hogy Jézus emberi anyjává válik.
A bejelentés alapja Lukács evangéliumának első része.
"Elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese.
A szűznek pedig Mária volt a neve.
Az angyal belépve hozzá így szólt:
"Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!"
Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés.
Az angyal ezt mondta neki:
"Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!
Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.
Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd;
az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját,
ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké,
és uralkodásának nem lesz vége" (Lk 1,26-33).
 
A meghirdetés jelenetében mindig három szereplő van

Ott van Mária, Gábriel angyal és a Szentlélek.
Isten Szent Lelkét, a keresztyén művészetben gyakran galamb jelképezi.
A galamb szimbólumát alkalmazza a keresztyén festészet a Szentlélek bemutatására elsősorban azért, mert ezt a leírást kapjuk az Úr Jézus bemerítésekor a Lélekről (Mt 3,13-17).
Jézus Krisztus születése

"Jézus Krisztus születése pedig így történt.
Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől.
Férje, József igaz ember volt, és nem akarta megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.
Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta:
"József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.
Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
"Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" (Ézs 7,14) - ami azt jelenti:
Velünk az Isten.
József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki:
magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el" (Mt 1,18-25).
 
Prófétai ígéret

A prófétai ígéret szerint (Ézs 7,14), a hithű családok, egyfolytában vágyakoztak arra, hogy az ő gyermekük legyen a Messiás.
Ennél fogva nagy megtiszteltetés a kiválasztás, annak ellenére, hogy József nem papi családból származik.
József számára ez a félreérthető, természetfeletti út, és esemény feszültséget teremt.
Az angyaltól hallja meg az igazságot, hogy Máriát a Szentlélek választotta ki erre a kiváltságos szolgálatra.
Józseftől az alázatos szeretet Mária iránt, és az emberek szemében a dicstelen, félreérthető, megalázó sorsközösség vállalását kéri a jó Isten.

 
Megvan tehát az ígéret beteljesedése!

"Az ÉG FENTRŐL JÖVŐ AJÁNDÉKA" - Karácsony éjjelén megérkezik hozzánk.
Jézus Krisztusban, a távoli Isten egészen közel jön az emberekhez.
Eljön szolgálni bennünket, mint egyszerű ember.

Az Úr Jézus Krisztusban Isten elkötelezte magát mellettünk, örök szeretetére, és örök szövetségére.
Erre a kettőre úgy kell gondolnunk, mint biztos, és maradandó útra, mivel még az örökkévalóságban is részünk lesz benne.


MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
 
ÁLDOTT-BÉKÉS ADVENTI ÜNNEPEKET!

                             
ÁLDOTT - BÉKÉS - BOLDOG - ÖRÖMTELI - MEGHITT KARÁCSONYI VÁRAKOZÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK!
   
                            
Az angyali üdvözlet 
Az Üdvözlégy, teljes nevén „Angyali üdvözlet”, egyike a keresztény, katolikus és ortodox hívők legfontosabb imáinak.
 Másik ismert címe: Ave Maria
Az ima kiindulópontja az Újszövetségben megírt egyik történet. Gábriel főangyal kijelenti Máriának a Jézus fogantatásáról szóló hírt, majd ezután Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Mindkét történetet Lukács evangéliumában olvashatjuk el részletesen (Lk 1,28-42).

Latin szöveg:
Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Iesus.

Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, peccatoribus, nunc, et in hora mortis nostrae. Amen.

Magyar szöveg:
Üdvözlégy Mária, malaszttal (kegyelemmel) teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. 

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

A most beautiful song: Ave Maria - Schubert   

Singer: Andrea Bocelli

Egy gyönyörű dal: Schubert - Ave Maria
Énekel: Andrea Bocelli

 


 http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/12/karacsony-kopogtat-szivedben.html

Visegrád, 2013. december 12.

                                        Sok szeretettel:

                                        Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius


2013. december 1., vasárnap

KARÁCSONY KOPOGTAT A SZÍVEDBEN


ÁLDOTT ADVENTI ÜNNEPET!
  Közeleg a karácsony, ezért most egy csodálatos dallal várakozzunk érkezésére.

Karácsonyi dal

Ha a tél beáll, és az ajtódon a karácsony kopog

Nyisd ki lelkedet, és a fényesség betölti otthonod.

Refrén:

A gyertya lángja égjen, és senki se féljen
Egy kevés nyugalmat adj nekünk Istenünk.
A gyertya lángja égjen, és senki se féljen
Egy kicsiny szerelmet adj nekünk Istenünk.

Ha a bánatod mint egy óceán, és nincsen egy sziget

Gondolj Énreám minden éjszakán, és elmegyek veled.

Refrén...


Azoknak is akik semmit se kapnak

Azoknak is akik mindent befalnak.
Szóljon a dal, szóljon a dal mindenkinek!

Refrén...4x

 Gömb dísz
Annyi év távlatából, nem is gondoltam, hogy mennyire aktuális most is, ez a csodálatosan szép dal.
Cserháti Zsuzsa az egyik legnagyobb, feledhetetlen magyar énekesnő volt.
Az Ő dalait hallgattam fiatal koromban.
Az Ő dalain nőttünk fel. Milyen sokszor hozott vigaszt számunkra...
A NÉGY ADVENTI GYERTYA

Négy gyertya égett az adventi koszorún.
Olyan csend volt, hogy hallani lehetett amit a gyertyák beszéltek.

Az első gyertya megpislant, és elkezdte:
a nevem:- BÉKE...öröm...
AZ ÉN LÁNGOM VILÁGÍT, DE AZ EMBEREK NEM TARTJÁK BE A BÉKÉT...
A lángja pislákolni kezdett, míg végül kialudt…

A második gyertya is rákezdte:
a nevem:- HIT...
DE AZ EMBEREK NEM AKARNAK TUDOMÁST SZEREZNI SEMMIRŐL, ÚGYHOGY HIÁBA VILÁGÍTOK ÉN IS...
Huzat támadt, és a gyertya lángja kialudt…

A harmadik gyertya szomorúan, és csendesen rákezdte:
az én nevem:- SZERETET...
MÁR NINCS ÉRTELME, HOGY VILÁGÍTSAK,
AZ EMBEREK FÉLRETOLTAK ÉS ELFELEJTETTEK...
És, a lángja sisteregve kialudt…

Egy kisfiú lépett a szobába, ránézett a gyertyákra, és így kiáltott: „NEKTEK ÉGNI KELL!“
És, majdnem sírva fakadt…

Ebben a pillanatban megszólalt a negyedik gyertya is:- NE FÉLJ!... ameddig én égek, addig mindig van remény: 
a nevem:- REMÉNY...
ÉS, A KISFIÚ MEGGYÚJTOTTA RÓLA  A HÁROM KIALUDT  GYERTYÁT.

A REMÉNY lángjának soha nem szabad kialudnia…
Így a négy lángot:-
Békéét, Hitét, Reményét, és a Szeretetét őrizni kell mindörökre.
Béke - Hit - Remény - Szeretet
Advent, az éber várakozás Jézus Krisztus eljövetelére

Advent - maga az ünnep.
Mit is jelent az "Advent" szó?
Advent, Adventus Domini = Az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet.
Az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.

Jézus születésének az ünneplésére (karácsony) való előkészület.
Az advent négy vasárnapot foglal magában.
Az adventi koszorún, az egymást követő vasárnapokon, mindig eggyel több gyertyát gyújtunk, meg: - ahogy közeledik a karácsony, úgy lesz mindig világosabb számunkra.
  
Az Advent jelentése"ünnepélyes megérkezés"

Karácsony előtt, négy vasárnapon át készülünk az Úr megérkezésére.

Az ünnepélyes megemlékezés, elsősorban személyes újra átélésre szólít.
Egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje a Karácsonyra, Jézus születésére.

Az Advent ünnepe azonban nemcsak visszaemlékezés, hanem valóság.
Megünneplése tehát ezt jelenti: a hívők újra átélik az Isten eljövetele utáni vágyódást és a megtérést, amelyet ez az esemény előkészít.
Ezen a módon egyre mélyebben érzik át, Isten közeledését, a bennük lévő sötétségnek a fölszakadozását.
 
Az Úr eljövetelére emlékezünk meg az Adventben

Az Advent az Úr Jézus eljövetelének minden módját jelképezi, mindenekelőtt az Úr akkori, emberi alakban való világba lépését.
Történelmi Úrjövet:
Az Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére "az idők teljességében".
Kegyelmi Úrjövet:
A hívő lélek várakozása folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban.
Eszkatologikus Úrjövet:
Mindig készenlétben lévő, éber várakozásunk az Úr Jézus Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az Utolsó Napon.
 Sorelválasztó
A föld esztelen szerelmesei mégis, valóságos önkívületbe esnek bolond szenvedélyükben...

Semmit érő dolgokra, teremtményekre pazarolják szívük vonzalmát.

Nem, nem Istenem, nem lehet, hogy a földi szeretet legyőzze az Isten iránti szeretetet!
És, mi Úr Jézus, Téged csak kicsikét, és mértékkel szeressünk?

"Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom. örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!" (Fil 4,4-5)
E világ urai jönnek és mennek...de a mi Urunk uralma örök, és Ő visszajön!

"Az Ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is" 
(Zsid 12,26). 

Figyelmes, békés, szeretetteljes, éber várakozás, reményteljes virrasztás jellemeze készülődésünket a karácsonyra.

 
"Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja: sem az ég  angyalai,  sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is" (Mt 24,36-37).

"Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!" (Mt 24,44)


MINDEZEKÉRT - DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS! 
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
 


Legyél a BÉKE (öröm), a HIT,a REMÉNY, a SZERETET nagykövete!
Küld tovább családtagjaidnak, barátaidnak, és ismerőseidnek!
 Angyal gif

ÁLDOTT ADVENTI ÜNNEPEKET! 
            
VARÁZSLATOSAN SZÉP - ÁLDOTT - BÉKÉS - BOLDOG - ÖRÖMTELI - MEGHITT KARÁCSONYI VÁRAKOZÁST KÍVÁNOK MINDENKINEK!




Visegrád, 2013. december 01.

                                        Sok szeretettel:

                                        Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius