2012. október 1., hétfő

HITVALLÁS


APOSTOLI  HITVALLÁS

Hiszek egy Istenben,
mindenható Atyában,
mennynek és földnek Teremtőjében.

És Jézus Krisztusban,
az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől,
született Szűz Máriától,
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra,
harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe,
ott ül a mindenható Atya Isten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes Anyaszentegyházat,
a szentek közösségét,
a bűnök bocsánatát, a test feltámadását
és az örök életet.
Ámen.

Keresztyén vagy? Mit ért a Biblia keresztyénségen?

Hiten alapuló személyes kapcsolatot az Úr Jézus Krisztussal.
Ez a személyes kapcsolat pedig követést, vagyis közösséget jelent elsősorban Ővele, és azután a keresztyén testvéreinkkel is.
Érdemes ezen elgondolkozni, mert ez menny vagy pokol, élet vagy halál, menekvés vagy ítélet kérdése.

Ha a kérdésre igennel tudsz válaszolni, nagyon örülök. Azért, hogy az Úr Jézust személyes Megváltódként ismered.

Ezért szabad hinned:"Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van"...(Jn 3,36).

Az Úr Jézus mondja:"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed ezt?" (Jn 11,25)

De ha nemmel kell válaszolnod erre a kérdésre, akkor sietve kérünk, hogy fogadd be az Úr Jézust. Hogyan lehetséges ez?
Jöjj Jézus Krisztushoz, és ismerd el, hogy szükséged van Őrá. Szükséged van az Úr Jézusra, hogy megmentsen az eljövendő ítélettől. 

A jelenlegi viharban

A világ jelenlegi helyzete arra enged következtetnünk, hogy borzalmas megrázkódtatásoknak nézünk elébe. Fájdalmasan kell tapasztalnunk, mint üli a Sátán diadalát ezen a Földön.
Sikerült rést ütni Krisztus egyházán, hogy oda befurakodva, azt belülről bomlassza.

A büszke, modern ember racionalista gondolkodása nehezen hajlik meg tények előtt, amelyekre nem talál tudományos magyarázatot.
A hit előfeltétele pedig az alázatosság. Isten csak az alázatosaknak adja kegyelmét.
Ennek a hiánya támasztja a kegyelem számára a legnagyobb akadályt.
Igen, a hit kegyelmi ajándék.

A Föld most olyan, mint a természet vihar előtt.
S olyan is, mint egy tűzhányó, mely ha kirobban; pokoli füstjével, visszahulló hamujával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent.
Ez most a föld borzalmas helyzete.
Forr a gyűlölet krátere.
Gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi lelkeket. 

A hit és bizalom

A hit és bizalom nélkül nem gyökeresedhet meg bennünk semmi erény.
Az Úr Jézust a hiten keresztül lehet megismerni.
A kinyilatkoztatás feltárja előttünk Isten dicsőségét, irgalmát, felemel bennünket az örök értékek magaslatára. Amikor majd megérkezünk Hozzá, a Szentlélek erejével, a trónja előtt látni fogjuk annak soha el nem hervadó értékét és szépségét.

"Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel 21,3-4).

Gondolj csak arra a lehúzó papírra (matrica), mellyel gyermekkorodban úgy szerettél játszani. Meg kellett vizezni, egy kissé megdörzsölni és kis várakozás után előtűnt a szépséges színekben pompázó táj, királyfi, sárkány, vagy más egyéb.
Látom, hogy most rám csodálkozol. - Ez a tanítás egyszerű és gyermeteg.
A semmit sem latolgató gyermekeké a mennyország.
Olyanoké, akik ámulattal hallgatnak és hisznek.
Most nem a tudomány nyelvén szólok Hozzátok. Ez még senkit sem üdvözített! 

Kedves Látogató!

Az olvasás közben kiérezhetjük a sorok között az Úr Jézus hő vágyát, hogy mennyire szeretné, ha minden lélekkel vehetne fel bensőséges kapcsolatot.
Ezt a csodálatos kapcsolatot elérheti mindenki, a világban élő, kísértésekkel és anyagi gondokkal küszködő férfi és nő, ha az Isten szeretete élteti.
Fogadjátok el az én egyszerű gyermeklelketekbe elpalántált  - tanításomat.
Megérthetjük, mi a feladata és hivatása minden embernek a mai apokaliptikus időben: áldozat - imádság - bűnbánat.

Ahogy az Úr Jézus egykor Pétert kérdezte, úgy kérdez ma minket is: "Szeretsz engem?"
Ez a döntő, ezen múlik a dolog. Ha Istent valóban szeretjük, akkor minden jót véghez visz számunkra.

"Az Úr javamra dönti el ügyemet. Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!" (Zsolt 138,8)

Isten áldását és kegyelmét kívánjuk és kérjük az olvasóra, hogy e lelki írás mindenütt fogékony és nagylelkű szívre találjon. Akkor gyarapszik majd az Úr Jézus Krisztusban hívők tábora.

Visegrád, 2012. október 03.

                                                          Szeretettel és üdvözlettel:
                                                          Móritzné Nagy Ilona   teológus-misszionárius 


   

EZ AZ ENYÉM


"Meghalt egy öregasszony, és az angyalok a bírói szék elé vitték. Az életét tanulmányozva azonban a bíró egyetlen jótékony cselekedetet sem talált, kivéve azt a répát, amit egyszer egy éhező koldusnak adott.
       A szeretet egyetlen cselekedetének azonban akkora hatalma van, hogy azt határozták, abba a répába kapaszkodva vigyék az asszonyt az égbe. Be is hozták a répát, és odaadták neki. Abban a pillanatban, hogy az asszony kézbe vette, a répa emelkedni kezdett, mintha egy láthatatlan szál húzta volna, és az asszonyt is az ég felé emelte.
       Hanem ekkor megjelent egy koldus. Megragadta az asszony köpenyének a szegélyét, és ő is az asszonnyal együtt emelkedett. Egy harmadik személy elkapta a koldus lábát, és ő is emelkedni kezdett. Hamarosan már az emberek hosszú sora emelkedett az ég felé a répa által. És bármennyire is hihetetlennek tűnt, az asszony semmit sem érzett a belé kapaszkodó embereknek a súlyából, valójában nem is látta őket, hisz az égre nézett.
Egyre magasabbra emelkedtek, és már majdnem a mennyei kapunál voltak. Ekkor az asszony letekintett, hogy még egyszer lássa a földet, és meglátta az emberek hosszú sorát maga mögött.
       Az asszony méltatlankodni kezdett. Kezével erélyesen suhintott egyet, miközben azt kiáltotta:
       - Le! Le veletek! Ez az én répám!
       Erélyes mozdulatához azonban elengedte egy pillanatra a répát, és mindannyian visszazuhantak." 
( Antony de Mello S.J. Szárnyalás ( Korda Kiadó Kecskemét 1999 ) 63. oldal )
Sorelválasztó
Ez az enyém

A földön minden gonoszságnak csak egyetlen oka van: "Ez az enyém!"
Az Újszövetség "gőg"-nek nevezi ezt a magatartást. Amelyben az ember saját személyét és erejét magasra emeli.
Megveti a felebarátját, és csak a földi dolgokban bízik. Megveti az Isteni törvényt (Jak 4,16 ; 1Tim 3,6).

Tekintsünk meg néhány verset a Példabeszédek Könyvében, amely a kevélység bűnéről és ennek következményeiről beszél.
"Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság" (16,18). "Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt" (11,2). 
"Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos"
(18,12).
    Sorelválaszto
A büszkeséggel napi küzdelmet folytatunk

A büszkeség minden más bűn forrása is. Düh, utálat, féltékenység, és hálátlanság, mindez a büszkeségből ered. Ha azt akarjuk, hogy valami történjen, és nem történik meg, akkor sértve érezzük magunkat, érzéseink felkavarodnak, és bűnt követünk el.
"Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek..."(1Tim 6,10).

Tudjuk, hogy a kapzsiság bálványimádás, és a bálványimádás az a bűn; amely saját istenítésünket teremti meg, mert büszkék és makacsok vagyunk (Péld 6,16-19 ; 8,13).

Az ember legnagyobb bűne, nem sokat változott a bűnbeesés óta! Az ember még mindig büszkeséggel teljes teremtmény.
Pál apostol leírja, az emberiség aktuális állapotát: "Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttünk, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkozásukban, és értelmetlen szívük elsötétedett" (Róm 1,18-21).  
sorelválasztó  
Isten választ vár tőlünk, de a Sátán is

Mi a Sátán munkáját látjuk leginkább a mai világban.
De Isten terve, célja fog megvalósulni!
Isten választ vár tőlünk, de a Sátán is. Az győz az életünkben akinek igent mondunk.
Éva és Ádám a Sátánnak mondott igent. Halált hozott rájuk, és ránk.
Az Úr Jézus Krisztus igent mondott az Atyjának. Ezáltal győzött a bűn, a Sátán és a halál felett.
Az Úr Jézus él! Neki adatott minden hatalom mennyen és földön.
sorelválasztó
Júdás elveszett, mert a Sátánnak mondott igent, elárulva Jézus Krisztust.
Te kinek mondasz igent? Ki irányítja az életedet? 

Miért hallgatja el az emberiség az igazságot? Miért nem dicsőíti Istent? Miért hálátlan? Miért olyan hiú? Miért sötétedett el a szíve?

Mert Istent nem Istenként magasztalja. Az emberiség önmagát akarja magasztalni istenként.
Életünkben egyedüli döntéshozók és hatalomgyakorlók akarunk lenni.
Semmit sem akarunk a Teremtő segítségével tenni, akinek pedig hűséggel tartozunk.
Ha legalább előhozakodhatnánk valamilyen ésszerű magyarázattal, mindennel kapcsolatban, ami körülöttünk látható. Ha legalább figyelmen kívül hagyhatnánk lelkiismeretünket.
Ha elfelejtenénk az elmúlt történelmet, amely világosan igazolja az isteni beavatkozást, akkor mellőzhetnénk Istent, és önmagunkból alkotnánk isteneket.
 sorelválaszto
Nem ezt látjuk ma?
Jelenleg van evolúciónk, erkölcsi relativizmusunk, humanizmusunk, revizionista történelmünk, és minden egyéb próbálkozásunk, hogy Isten kijelentett igazságát távol tartsuk magunktól.
Bűnös emberi büszkeségünk valóban nem ismer határokat!
  Sorelválasztó
Az Úr Jézus kopogtat

Az Úr útja soha meg nem szakad, melyen bennünket vezet, csak mi térünk le róla.
Én is letértem.
Le nem írható, semmi szóval ki nem fejezhető lelki harc indult bennem. Hajmeresztő, idegfeszítő, hosszú küzdelem! A szívem összeszorult, értelmem elhomályosult.
Ekkor az Úr megkínzott arca jelent meg lelki szemeim előtt: "Nézd megkínzott arcomat és meggyötört testemet!...Nem azért szenvedtem - e, hogy a lelkeket megváltsam? Higgy és imádj!" - Ekkor felindítottam magamban a Hit, Remény és Szeretet fohászát. Kértem Őt, hogy ne engedjen Tőle soha elszakadni!

Az Úr Jézus iránt érzett szeretet és bűnbánat könnyel fátyolozta szemeimet. Nem akartam többé a világba nézni, hanem csak a magányt, csendességet kerestem. Ezekben a napokban kaptam azokat a rendkívüli kegyelmeket, melyeket az Úr csak azoknak ad, akik gyengék és lábadozók.

Ettől kezdve az Úr Jézus hallatta szavát lelkem mélyén.
Bensőséges beszélgetések kezdődtek lelkemben, melyek napról-napra közelebb visznek Hozzá. Arra kértem Őt, hogy engedjen elmerülni kegyelmi tengerében.
Sorelválasztó
Szépen, és buzgón kérem ezeket a kegyelmeket valamennyi Látogatóm számára is.
Kérem, hogy vonzza őket az Ő közelébe. "Micsoda gazdagság vár rád!"
Isten választ vár tőlünk.
Az győz az életünkben, akinek igent mondunk:
- Te kinek mondsz igent? Ki irányítja az életedet?
   Sorelválasztó

Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd

Református énekeskönyv - 422. ének

Mason Lowell, 1856
1. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd, Fájdalmak útjain Mindig feléd. Ó, sok keresztje van, De ez az én utam, Mert hozzád visz, Uram, Mindig feléd.
2. Ha este száll reám S csöndes helyen Álomra hajtanám Fáradt fejem: Nem lesz hol nyughatom, Kő lesz a vánkosom, De álomszárnyakon Szállok feléd.
3. Szívemtől trónodig - Mily szent csoda - Mennyei grádicsok Fényes sora, A szent angyalsereg Mind nékem integet; Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!
4. Álomlátás után Hajnal ha kél, Kínos kővánkosom Megáldom én. Templommá szentelem, Hogy fájdalmas szívem, Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd!
5. Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál. Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok: Ottan megnyugodhatok Örökre én!
Adams F. Sára, 1841
az 1Móz 28,10-22 alapján.
F.: Benkő István

sorelválasztó arany  glitteres


Visegrád, 2012. október  01.
                                               

                            Sok szeretettel és üdvözlettel:
                            Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius