2014. augusztus 1., péntek

A LELKEM ÖRÖME




JÉZUS A CSODÁLATOS SZERETET

AZ ÚR JÉZUS A SZENTLÉLEK ÁLTAL JÖN HOZZÁNK

Ekkor a megváltásnak új tapasztalatát élhetjük át.
A Szentlélek által azt a szeretet kapjuk meg, amit gyermekkorunkban sokszor olyan fájdalmasan hiányoltunk.
A szeretetlenség emlékvilága, és Jézus Krisztus szeretete között a kapcsolat többféle módon létrejöhet.
A végeredmény azonban minden esetben: - az Úr Jézus békességének eláradása életünk legbensőbb tájain.
     
Az örök élet
A teológusoknak az a tanítása: - hogy ez a földi életünk, már a megkezdett örök élet.
Az örök élet elérésére hitünk által, és Jézus Krisztuson keresztül van lehetőségünk.
Igyekeznünk kell, hogy ne csak préselt virág legyen a hitünk.
Nemcsak a hit fényénél kell keresnünk az Úr Jézust.
Isten megismerésére időt kell fordítanunk, az értelem fényénél is.
A hitnek és az értelemnek egyaránt, Istenben van a forrása.

"A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által" 
(Róm 10,17).
Fénykép
Jézus áldozatának ajándéka számunkra, az örök élet
Legyen bennünk már most a boldog örök élet elő íze, hogy eljussunk annak teljes kibontakozására is.
Legyen bennünk a szeretet lendülete!


Előfordulhat, hogy a "vallásos" csomagjaink, már a "Kegyelem kapujában" vannak elrendezve...
De mégsem lépünk be, mert hiányzik belőlünk az Úr Jézus iránti igazi, és őszinte odaadás.
Nagyon szűk, és keskeny az út számunkra, de aki követi Jézust, az üdvözülni fog.
Hordozzuk szívünkben, és a lelkünkben az Úr Jézustól hallottakat.
"Simon Péter így felelt:
"Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad" (Jn 6,69).
 
Isten ajándéka
Jézus  tanítványai is  tudni szerették volna, mi ez az ajándék?
"Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: "Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?" (Mt 19,27)
A jutalom, a jutalmam a jelenlét.
Csodálatos, hogy jelen lehetek Isten történetében, és Isten jelen lehet az én életemben.
KRISZTUS URALKODJÉK A SZÍVETEKBEN

Amikor félelem, kétség és a kísértés terhe nyom, emeld fel a fejed.
Tekints fel az égre, Istent nem a nyomorúságod mélyén kell  keresned.
A Szentlélek ereje csendben működik.
Sokszor "halk és szelíd hangon" szólít minket (1Kir 19,12).
Istent a problémák felett, Szentélyének fenségében fogod megtalálni.
Örökkévaló szeretetével arra vár, hogy Rá tekints, és segítségül hívjad az Úr Jézust.

Szeresd az Úr Jézust osztatlan szeretettel.
Viszonzásul Örök Áldással ajándékoz meg téged!

"És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak" (Kol 3,15).

VILÁGÍT-E A MI  ÉLETÜNK

Őszinte alázattal, szeretettel, és bizakodva kell Jézusra tekintenünk.
Jézus mondja: "Ti vagytok a világ világossága"... (Mt.5,14-16).
Csak az Úr képes megítélni, hogy hogyan tudunk hatni az emberekre, és hogy mennyire tudunk világítani.
Lehet, hogy olyan emberekre leszünk egyszer hatással, akik majd hatással fognak lenni az egész világra.

Mindig Jézusra kell figyelnünk, bármerre is vezet bennünket az életünkben.
Az Úr Jézus hív, hogy kövessük Őt:
"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12).

 
KÖSZÖNÖM ISTENEM AZ ÉLETEM

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,
hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16).

Az Úr Jézus keres bennünket, de csak akkor halljuk meg a hangját, ha csend van körülöttünk.
Keressük a csendes magányt, és imádkozzunk Hozzá.
Részesüljünk a legnagyobb ajándékban, amikor az élő Isten megszólít bennünket.

A HIT

A hit az a híd, ahol vagyok, és amely az Istenhez visz.
Az Úr Jézus üzenete: "Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mt 9,23).

Jöjj én lelkem, tedd le a hitetlenséget, bízd az Istenre terhedet, és a vágyaidat!
Ha ezt megtetted, mindent megtettél.
Könnyebben el tudjuk hordozni az életünk terheit, bánatainkat.
Tartsd meg a hitet! Ne add fel! Haladj előre, és ne dobd el a hitedet!

"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája,
amelyet megad nekem az Úr, az igaz Bíró ama napon;
de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is,
akik várva várják az Ő megjelenését" (2Tim 4,7-8).

Egészen addig, míg be nem érünk győztesként a célba.

És a dicsőséges koronát az Úr, az Igaz Bíró szépen egyenként a fejünkre helyezi.
Olyan csodálatos és biztató.
Soha nem vagyunk egyedül.
Nem egyedül futunk, hanem az egész Menny serege mögöttünk áll, hogy győztesen beérjünk a célba.

Az Úr Jézusba vetett bizalmunkkal teli kézzel oszthatjuk a békességet, és a békesség övét tehetjük fel a derekunkra.
Az egész Menny erre biztat bennünket.
Gyere, gyere már nincs messze a cél!
Az egész Mennyország vár ránk!

 
Ne feledjük, hogy a könyörülő Istenné az utolsó szó, és nem az okoskodó, balga emberré!
Ámen.  
"Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13,13)
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.

ISTENTŐL MEGÁLDOTT, BÉKÉS, SZERETETTELJES napokat kívánok minden kedves Látogatónak, és Olvasónak!

Dalszöveg:
Mert van ki mindent lát,
A távolból figyel.
Megvéd, ha bárki bánt,
S, ha félsz Ő átölel.

Hozzá szól a dal,
Ha senki más nem hall.

Fogd most két kezem,
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!

Minden nap új remény
-Míg benned élek én
Mint tűnő, tiszta fényt
-Úgy követnélek én
S, ha álmunk véget ér
-Egy csillag elkísér
S az éjből új nap kél...

Hozzá szól a dal,
Mit senki más nem hall.

Fogd most két kezem
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel!

S, ha egy nap végül elsötétül minden,
Te vagy ki vársz és elrepítesz innen.
Egy út, egy élet megtalálni téged,
Melletted nem félek, már semmi sem fáj....

Mert, van ki mindent lát,
-És mindentől megvált
A távolból figyel
-És óv, ha menni kell
Megvéd, ha bárki bánt,
-Ő vigyáz majd rád
S, ha félsz Ő átölel.

Hozzá szól a dal,
Ha senki más nem hall.

Fogd most két kezem
Nézz rám Istenem,
Töltsd meg szívem fényeddel! 
Szövegíró: David Foster
Ének: Crystal együttes
Ének: Eredetileg Andrea Bocelli és Celine Dion duettje The Prayer.
Quest for Camelot /Bűvös kard/ című rajzfilmben is hallani ezt a dalt.

Visegrád, 2014. augusztus 01.

                                   Sok szeretettel és üdvözlettel:
                                   Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius