"Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is"
(ApCsel 2,33).
A megígért Szentlélek
Jézus Krisztus tudta, milyen vég vár rá. Mikor tanítványainak szólt erről, fájt a szíve értük.
Mert tudta, hogy azok zavarba jönnek, és elszomorodnak.
Az egyik beszélgetésnél ezt mondta:... "Én
azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert
ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek,
elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a
bűn, mi az igazság és mi az ítélet"
(Jn 16,7-8).
Megvolt tehát az ígéret(Jn 16,7-8).
A Lélek eljövetele az Úr Jézus Krisztus szaván alapult. semmi egyéb feltételt nem fűzött hozzá.
Jézus nem mondta, hogy a Pártfogót, a Vigasztalót csak néhány hívőnek fogja küldeni, a többinek nem.
Ő csak egyszerűen ezt mondta: "ha én elmegyek, elküldöm Őt hozzátok."
Jézus
Krisztus feltámadt a halálból, és a tanítványai látták Őt. Képtelenek
voltak ugyan felfogni, hogy mi történt. Először nem ismerték fel, amikor
találkoztak az Úr Jézussal. Megrémültek tőle, azt hitték, hogy
szellemet látnak. Pedig, Jézus fizikai valóságának bizonyítására mondta
nekik, hogy érintsék meg. Sőt még némi ennivalót is kért tőlük. Ugye a
léleknek nincs húsa, a szellem pedig nem tud enni?
Tehát
valóban az Úr Jézus volt az, és nem a Lélek, akit megígért. Viszont
megnyugtatta őket. Azt mondta nekik, hogy még mindig várjanak. Az idő
még nem jött el.
Ötven nappal később, az ígéret beteljesedett - Pünkösdkor
Micsoda nap volt az!
A mi földhöz ragadt gondolkodásunkkal nehéz elképzelnünk ama nap bámulatos eseményét.
"Amikor
pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a
helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből,
amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek
jelentek meg előttük. amelyek szétoszlottak, és leszálltak
mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle
nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy
szóljanak" (ApCsel 2,1-4).
Az Akire vártak megérkezett!
Egy
ilyen világrendítő fontosságú eseménynek a leírásában, micsoda
különbséget jelent egy szónak a hangsúlyozása. Pünkösd előtt a "kérni"
szón volt a hangsúly.
Az Úr Jézus így szól hozzánk: "Én
is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok,
zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki
keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az
közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor
tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok
gyermekeiteknek jó ajándékot adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok
Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" (Lk 11,9-13)
Pünkösd után a "kapni" szón van a hangsúly
Ama napon Péter apostol hatalmas ünnepi prédikációjában azt mondta:... "Térjetek
meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében,
bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek
az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket
csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk"
(ApCsel 2,38-39).
(ApCsel 2,38-39).
Ez a jó hír! Tovább nem kell várnunk a Szentlélekre! Ő vár reánk!
Többé már nem az ígéret idejében élünk, hanem a teljesedés napjaiban.
Számunkra az a dicsőséges, és örömteli, hogy a Lélek ma is jelen van minden igazi hívőben. Tehát ereje elérhető ma is.
A Szentlélek személy
Ki ez a személy, akit Krisztus megígért.
Megígérte, hogy Ő maga helyett küldi el a földre? Ki ez?
Akit az emberi természet átformálására használ? Ki ez?
Ki ez, Aki természetfölötti erőt adhat, hogy szembenézzünk bármiféle válságos helyzettel?
Megígérte, hogy Ő maga helyett küldi el a földre? Ki ez?
Akit az emberi természet átformálására használ? Ki ez?
Ki ez, Aki természetfölötti erőt adhat, hogy szembenézzünk bármiféle válságos helyzettel?
Hogyan ismerhetjük meg az Ő erejét a mindennapi életben, a mindennapi életünkben?
A Biblia azt tanítja, hogy a Szentlélek személy. Az Úr Jézus kér bennünket , amikor a másik Pártfogót ígéri számunkra.
"Ha
szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni
fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen
mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem
látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik,
sőt bennetek lesz" (Jn 14,15-17).
A Bibliából tudjuk, hogy a Szentléleknek van intelligenciája, érzelme, és akarata.
Szintén a Biblia tulajdonít Neki személyiségi jellemvonásokat, tetteket. Amiket egy erőtől nem lehet elvárni, hanem csak egy személytől.
Szintén a Biblia tulajdonít Neki személyiségi jellemvonásokat, tetteket. Amiket egy erőtől nem lehet elvárni, hanem csak egy személytől.
Mivel a Szentlélek beszél, körben jár, közvetít, tanúskodik, irányít, parancsol, vezet, kinevez.
Sajnos lehet káromolni, és meg lehet szomorítani. Az érzelmek és cselekedetek, mind egy személy jellemvonásai.
A Szentlélek nem személytelen erő, mint a gravitáció, vagy a mágnesesség. Ő személy! A személyiség összes jellegzetességével. De nemcsak személy, hanem Isteni Személy is.
A Szentlélek Isteni Személy - IstenSajnos lehet káromolni, és meg lehet szomorítani. Az érzelmek és cselekedetek, mind egy személy jellemvonásai.
A Szentlélek nem személytelen erő, mint a gravitáció, vagy a mágnesesség. Ő személy! A személyiség összes jellegzetességével. De nemcsak személy, hanem Isteni Személy is.
A Bibliában elejétől végig világos, hogy a Szentlélek maga Isten.
Ez látható például azokban a jelzőkben, amelyek a Szentlélekre vonatkoznak a Szentírásban.
E jelzők mindegyike magára Istenre vonatkozik.
Örökkévaló,
- Mindenható, - Mindenütt Jelenvaló, - Mindentudó, - Teremtő, - a
Szentlelket Istennek hívják. Így láthatjuk tehát: az Atya - Isten, a Fiú
- Isten, és a Szentlélek - Isten: Együtt teremtette a világot.
E tények megértése és elfogadása nagy jelentőségű minden keresztyén számára.
Mind
teológiailag, mind pedig gyakorlatilag. Így azt mondhatjuk: hogy az
Atyához imádkozunk, a Fiún keresztül, a Szentlélek erejében.
Továbbá, ahogy már láttuk; funkcionálisan az Atya jött először. Azután a Fiú testet öltött, - meghalt, - és feltámadott.
Most a Lélek végzi a munkáját, a Lélek korszakában. A sorrendnek semmi köze nincs az egyenlőséghez. Csupán a funkcióhoz, és az időrendhez.
A SzentháromságMost a Lélek végzi a munkáját, a Lélek korszakában. A sorrendnek semmi köze nincs az egyenlőséghez. Csupán a funkcióhoz, és az időrendhez.
Az Úr Jézus Krisztus ígéretében az a lelkesítő, hogy a hívőket sohasem hagyja magukra.
A Szentlelken keresztül: - Akit, Jézus és az Atya küldött. Soha nem fog elhagyni, sem el nem távozik...
"Nem
maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." Ezért bizakodva mondjuk:
"Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?"
(Zsid 13,5-6)
(Zsid 13,5-6)
Ő
mindvégig a hívőkkel marad. Ez a gondolat bátoríthat bennünket ezekben a
sötét napokban. Amikor a sátáni erők működnek, a világ nagyon sok
részén.
Erről Pál apostol is azt mondja: "Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13,13).
Ez
az áldás világosan jelzi, hogy a Szentlélek egy az Atyával és Fiúval az
Istenségben. Nem 1+1+1=3. Hanem 1x1x1=1. A Szentlélek egy az Atyával és
a Fiúval.
Ha az Atya Isten és a Fiú Isten, akkor a Szentlélek Isten. Az Egy Isten, három személyben mutatkozik be.
A Szentháromságtan fő kérdésével a keresztyénség azt is állítja, hogy EgyistenhitűHa az Atya Isten és a Fiú Isten, akkor a Szentlélek Isten. Az Egy Isten, három személyben mutatkozik be.
Álláspontja megőrzi az Istenség egységét.
Ugyanakkor elismeri, hogy három személy van az Istenségben, amely mégis egyetlen lényeg.
Isten egyetlen, de egyetlensége nem egyszerű, hanem összetett.
Ugyanakkor elismeri, hogy három személy van az Istenségben, amely mégis egyetlen lényeg.
Isten egyetlen, de egyetlensége nem egyszerű, hanem összetett.
Isten a maga teljességében fontos. Ez különösen igaz a Szentlélekre.
Az Atya minden áldások forrása. A Fiú minden áldások csatornája.
De a Szentlelken keresztül megy végbe a munka bennünk. Azért, hogy az egész igazság, élő és ható legyen életünkben.
De a Szentlelken keresztül megy végbe a munka bennünk. Azért, hogy az egész igazság, élő és ható legyen életünkben.
Semmi olyan nincs Istenben, ami a Szentlélekben ne volna meg.
Az Istenség minden lényegi jellege a Szentlélekhez is tartozik.
Róla pontosan elmondható az amit az Úr Jézus Krisztusról mond a "niceai hitvallás": "Valóságos Isten a valóságos Istentől."
Tehát meghajlunk előtte. Imádjuk Őt. Minden reagálásunkban úgy viszonyulunk Hozzá, ahogy az a Szentírásban a mindenható Istennel való kapcsolatunkban megkívánja.
Az Istenség minden lényegi jellege a Szentlélekhez is tartozik.
Róla pontosan elmondható az amit az Úr Jézus Krisztusról mond a "niceai hitvallás": "Valóságos Isten a valóságos Istentől."
Tehát meghajlunk előtte. Imádjuk Őt. Minden reagálásunkban úgy viszonyulunk Hozzá, ahogy az a Szentírásban a mindenható Istennel való kapcsolatunkban megkívánja.
Ki a Szentlélek? - Isten
A
Szentlélek eljövetele pünkösdkor sokkal nagyobb mértékű volt, mint
bármi, amit előzőleg megtapasztaltak az emberek. A Szentlélek különböző
módon munkálkodott a mi Urunk, Jézus Krisztus születésében, és életében.
Valamint, Jézus tanítványainak életében, és szolgálatában
A Szentlélek meggyőzi a világot az ítéletről is, mert a világ fejedelme megítéltetett.
De mindenki megítéltetik, ha visszautasítja az Isten által felajánlott örök életet.
A Szentlélek hatalma által fékezhetjük a gonoszt, és tehetjük a jót!/
Ezt a vereséget nem lehet úgy szemlélni, ahogy az újságokban olvassuk, vagy a televízióban nézünk valamit. Mégis a Sátán elvben már legyőzött ellenség.
Bár még folytatja gonosz hadviselését. De végső pusztulása és eltávolítása a földről, közeledik már.
Addig azonban, mint ahogy látjuk, egyre jobban növeli az aktivitását.
Addig azonban, mint ahogy látjuk, egyre jobban növeli az aktivitását.
A
keresztyének előtt a világon mindenütt egészen nyilvánvaló, hogy új
démonok jelennek meg. Természetellenesség, szabadosság, erőszak, és száz
más sötét hajlam tör elő világméretekben.
Ami talán Noé napjai óta ismeretlen volt.
A Szentlélek eljött, és rámutat ezekre!
Ami talán Noé napjai óta ismeretlen volt.
A Szentlélek eljött, és rámutat ezekre!
A
Szentírás világossá teszi előttünk, hogy ez a bolygó már szó szerint
földi pokol volna, ha a Szentlélek nem volna jelen a világban.
A hitetlen világ alig sejti, hogy mit köszönhet a Szentlélek visszatartó munkájának.
A hitetlen világ alig sejti, hogy mit köszönhet a Szentlélek visszatartó munkájának.
A Szentlélek korlátozó jelenléte híján az Antikrisztus uralma kiemelkedik egy ideig.
Az emberi faj a maga készítette pokolban lesz.
Míg az Úr Jézus Krisztus eljövetele és a mennyei seregek szét nem zúzzák!
Hagyatkozz a Szentlélekre
Egyedül a Szentlélek teheti meg, hogy Krisztus kívül-belül bennünk éljen.
Amikor a Szentlélek betölt minket, felszínre hozza gyümölcseit.
Mélységes hálámat szeretném kifejezni, hogy a Szentlélek munkálkodik az életünkben, az életemben.
Amikor a Szentlélek betölt minket, felszínre hozza gyümölcseit.
Mélységes hálámat szeretném kifejezni, hogy a Szentlélek munkálkodik az életünkben, az életemben.
Mit üzen ma nekünk és nekem? Hagyatkozz a Szentlélekre!
- Az óriási problémák közepette, mellyel szembenéz a világ.
A keresztyének sokszor furcsán hallgatnak, erőtlenek, majdnem elborítja őket az elvilágosodás áradata.
A keresztyének sokszor furcsán hallgatnak, erőtlenek, majdnem elborítja őket az elvilágosodás áradata.
- Miért nem vagyunk mi olyan "só" és "fény", amilyennek kellene lennünk?
- Miért nem teszünk többet, hogy az Isten Országát közelebb hozzuk, az emberi szívekhez és életekhez?
- Vannak dolgok, amiket nem lehet pénzen megvenni. Nem adhat meg
társadalmi pozíció, és a személyes protekció sem biztosíthat. Az
ékesszólás sem hozhatja elő.
- Egyedül a Szentlélek teheti ezt meg ezt.
Zakariás prófétához így szól az Úr:..."Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura" (Zak 4,6).
Ha a Szentlélekre hagyatkozol!
Megtapasztalod, hogy aggodalmaiddal, belső harcaiddal és feszültségeiddel együtt, sok testi, és lelki betegséged is eltűnik.
Megtapasztalod, hogy aggodalmaiddal, belső harcaiddal és feszültségeiddel együtt, sok testi, és lelki betegséged is eltűnik.
- Bármilyenek legyenek nehézségeink, vagy körülményeink. Emlékezzünk: "Az Úr Jézus a győztes!"
- Jövőd azonban nem a világ mai helyzetén múlik, bármilyen súlyossá is váljon!
- Ez attól függ, ami kétezer évvel ezelőtt a kereszten történt. És, hogy elfogadod vagy elutasítod a Békesség Fejedelmét!
Keresd először az Isten országát
Jöjj én lelkem! Járj Lélekben!
Légy türelemmel! Maradj mindig az Úr Jézus mellett!
Ezért félre a szomorúsággal, gyere ki a fénybe, ne maradj a sötétségben!
Éppen ezért még ma békülj meg Istennel!
A Szentlélek Isten vezérel minket, a teljes igazságra. Támaszkodj Rá, és bízzál Benne!
Jöjj, Szentlélek! Jöjj Mennyei Fény!
Mutasd meg nekünk az Úr Jézus Krisztust, a mi Urunkat!
"Ne
indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert
hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. Bízzál
az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban
élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra
utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat,
jogodra fényt derít" (Zsolt 37,1-6).
"Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!" (2Kor 13,13)
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.
Dalszöveg:
Szentlélek úgy kérünk szállj le ránk
Szentlélek úgy kérünk szállj le ránk
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk,
Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk,
reménységünk Belőled fakad,
hogyha szívünk, lelkünk mindentől szabad.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Ajándékul Lelked küldted el,
hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk,
Aki értünk életét adta,
Mi is átadjuk most Neked életünk.
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk,
töltsd el a szívünk, életünk,
hogy béke és áldás szálljon ránk,
küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.
Szerző: Boanergész – Varga Attila
Szerző: Boanergész – Varga Attila
Látogasson el a Web oldalra:
http://www.wix.com/lelekmento/misszio
http://www.wix.com/lelekmento/misszio
A Blog oldalon található írások, segítsenek közelebb jutni az Úr Jézushoz, hiszen lelki békességet csak Ő adhat részünkre.
Sok szeretettel és üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
Visegrád, 2014. június 9.
Sok szeretettel és üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius