"Tekintetem a hegyekre emelem:
Honnan jön segítségem?
Segítségem az Úrtól jön,
Jézus megjelenik tanítványainak
"Aznap,
amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a
tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak,
eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk:
"Békesség néktek!"
És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát.
A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.
Jézus erre ismét ezt mondta nekik:
"Békesség néktek!" Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket."
Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta:
"Vegyetek Szentlelket!
Akiknek
megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig
megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak" (Jn 20,19-23).
A feltámadt Úr Jézus Krisztus megjelenései közül tizenegy esetet örökített meg az Újszövetség:
- A magdalai Máriának (Mk 16,9: Jn 20,11-18).
- A két Máriának (Mt 28,9-10).
- Péternek (Lk 24,34: 1Kor 15,5).
- A két emmausi tanítványnak (Mk 16,12: Lk 24,13-32).
- Az apostoloknak (Tamás kivételével) és más egybegyűlteknek (Lk 24,36-43: Jn 20,19-23).
- A tanítványoknak, közöttük Tamásnak is (Jn 20,24-29).
- A misszióparancs kiadásakor (Mt 28,16-20).
- Hét tanítványnak (Jn 21,1-14).
- Több mint ötszáz hívőnek (1Kor 15,6).
- Jakabnak (1Kor 15.7).
- A mennybemenetele alkalmából tanítványainak (ApCsel 1,1-9.)
Az Úr Jézus tanítványait, és bennünket is a küldetés teljesítésének szolgálatára biztat.
Békesség néktek
Húsvét reggelen feltámadt az Úr Jézus Krisztus.
Legyőzte a halált. Él...él...él...
Megjelenik az Őt szerető asszonyoknak, és a tanítványainak.
Szeretettel, és örömmel köszönti őket:
"Békesség néktek!"
Szinte elképzelhetetlenül:- Ó, mennyire kellett nekik ez a békesség!
Mennyi bánat, milyen sok félelem volt eddig bennük.
És, most újra itt van velük az Úr Jézus.
Örvendeznek ezért a tanítványok, hogy látják, és újra velük van a Megváltó.
Az Úr Jézus a békesség által vezet bennünket
Amikor Isten szól hozzánk, egy mély belső békességgel erősíti meg azt, hogy az üzenet valóban Tőle származik.
Óvakodjunk a hamis békétől!
Amikor az ördög szól, és beszél hozzánk, nem képes békességet adni.
Szintén
nem nyerünk békességet, amikor saját fejünk után megyünk, vagy amikor
saját eszünkkel akarjuk megoldani a dolgainkat, feladatainkat.
Ezért helyezzük a döntéseinket a békesség mérlegére!
"Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival.
A test törekvése a halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség,
minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel,
mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.
Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt"
mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.
Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt"
(Róm 8,5-8).
Krisztus békessége uralkodjon a szívünkben
Isten a békessége által vezet bennünket.
Az Ő békessége, olyan mint egy bíró a sportjátékban, aki eldönti, hogy mi van "bent, és mi van "kint".
Nincs békességed valamiben?
Akkor az sajnos "kívül" van.
A békesség az a biztos tudat, hogy a döntéseidet, cselekedeteidet az Isten jóváhagyja.
"Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.
És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben" (Kol 3,14-15).
Szent Lelke által itt van ezen a földön is
Az Úr Jézus feltámadt, ez a mi örömünk is, mert Ő él.
Negyven nap múlva kivitte a tanítványait Betániáig:...
"felemelte a kezét, és megáldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe" (Lk 24,50-51).
Az
Úr Jézus a mennybemenetele után is a Szent Lelke által, itt van ezen a
földön is köztünk, és a nap minden pillanatában velünk van.
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.
Visegrád, 2014. május 12.
Sok szeretettel és üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
Csend van bennem...
Keresztyén ének: dalszöveg
Csend van bennem, és emlékezem,
Képe a múltnak, ím megjelen.
Vétket látok s gondozó kezet,
Szennyből, a sárból, mind kivezet.
Képe a múltnak, ím megjelen.
Vétket látok s gondozó kezet,
Szennyből, a sárból, mind kivezet.
Miért szeret Isten, miért szeret még?
Hogy lehet, miért nem mondja ki: elég!
Féltő karja újra átölel,
megtört kezéhez szívem közel.
Csend van bennem, és emlékezem.
Mily sok ajándék, nagy kegyelem.
Mily sok áldás, mily sok türelem,
Kísérte végig az életem.
Miért szeret Isten...
Csend van bennem és emlékezem,
Sokszor volt könnyes mindkét szemem.
Oly sok bánat, fájdalom is ért,
Hozzá futottam irgalomért.
Miért szeret Isten...
Csend van bennem és emlékezem,
Hála, dicséret él szívemen.
Hogy köszönjem múltat és jelent,
Holnapom védő, őrző kezet.
Miért szeret Isten...
(Szerző: Vándor Gyula 1992)
Csend van bennem, és emlékezem.
Mily sok ajándék, nagy kegyelem.
Mily sok áldás, mily sok türelem,
Kísérte végig az életem.
Miért szeret Isten...
Csend van bennem és emlékezem,
Sokszor volt könnyes mindkét szemem.
Oly sok bánat, fájdalom is ért,
Hozzá futottam irgalomért.
Miért szeret Isten...
Csend van bennem és emlékezem,
Hála, dicséret él szívemen.
Hogy köszönjem múltat és jelent,
Holnapom védő, őrző kezet.
Miért szeret Isten...
(Szerző: Vándor Gyula 1992)