Tüzed Uram Jézus
„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10,13).
Az első pünkösd óta a Szentlélek az összekötő kapocs, Jézus első, és második eljövetele között.
Ő hozza közel az Úr Jézus munkáját ebben a korban az emberekhez.
A Szentlélek, Isten népén keresztül is tevékenykedik.
Akiket az Úr, „A Hegyi Beszédben”, a föld sóinak, és a világ világosságának nevez. (Mt 5,13-16)
Magunk előtt látjuk a „Sátán mesterművét”
Az Isteni tűz kettős lángnyelvének ügyes hamisítványát.
Hiszen, mind a „sátáni tűz”, mint a pünkösdi lángok felülről szállnak alá.
Mindkettő ragyog, mindkettő állandóan alakítja azt, akit, amit megérint!
Jaj Istenem, de milyen nagy a különbség!
Oszd meg, és uralkodj! Szakítsd szét, pusztítsd!
Rombold, törd össze, zúzd darabokra!
Vajon, hogy nevettek az ördögök?
Amikor a földön, a legragyogóbb elmék éveken át eszeveszetten fáradoztak azon, hogy létrehozzák ezt a szörnyűséget!
Az atom széthasadt! A „nagy ámító”, elvégezte munkáját, és az emberek buzgón segítettek neki.
Az első pünkösd óta a Szentlélek az összekötő kapocs
Az Úr Jézus első, és második eljövetele között.
Ő hozza közel az Úr Jézus munkáját ebben a korban az emberekhez.
A Szentlélek, Isten népén keresztül is tevékenykedik.
Akiket az Úr, „A Hegyi Beszédben”, a föld sóinak, és a világ világosságának nevez. (Mt 5,13-16)
A körülöttünk levő természet szépségében, és gazdagságában láthatjuk Isten hatalmának nagyságát, és tervezésének végtelen finomságát.
De a természet semmit nem mond nekünk, Isten végtelen szeretetéről, vagy kegyelméről.
A személyes megváltásunkra vonatkozó ígéretet nem találhatjuk meg a természetben.
„Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.”(Róm 16,27)
Az Ő megbízásából, az Ő nevében fordul oda a megváltott ember, az embertársához. Azzal a szándékkal, hogy aki még nem ismeri Istent, megismerhesse.
A legnagyobb missziói áttörés, az Úr Jézus Krisztus munkája által történt.
Ő „széjjeljárt”, Palesztina tájain.
A Máté evangéliuma, 52-szer ábrázolja úgy az Urat, mint aki úton volt.
A missziómunka, mint minden más Isteni ajándék, de mindenekfelett Isten áldása. Fájó, hogy sokszor, és sok helyen a misszió a mai hívők értékrendjében is az utolsó helyen áll.
Sokan semmit sem tesznek, Isten Országának terjesztése érdekében.
Fel kell ébresztenünk tehát a hívők felelősségét.
E világban, olyan folyamatok mennek végbe, amelyeket kedvező irányba befolyásolni, csak a hirdetett, és hittel elfogadott evangéliummal lehet.
Kedves Olvasóim!
Szeretném kifejezni Isten iránti hálámat, és köszönetemet mindazoknak, akik- e honlapra látogatnak.
Tudom, hogy a „Szentlélek megelevenítő” hatására, a legszerényebb „bizonyságtétel” is elindíthat bárkit, „Isten keresésének az útján!”
Senki sem túl fiatal, és senki sem túl öreg ahhoz, hogy az Úr Jézus mellett bizonyságot tegyen.
Ezáltal, egy drága kéz hozott össze bennünket, aki betért hozzánk.
Legyen az Úr áldása így mindnyájatokkal, és hordozzon tovább benneteket.
Kérjük együtt, hogy ennek örömkönnycseppjeit a missziómunkásokkal együtt;- alkalomról-alkalomra, mások számára is tovább tudjuk küldeni.
Ezért, jöjj kedves lelkem hittel!
Menekülj a bilincsektől, gyere ki a fénybe, ne maradj a sötétségben!
„Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben” (Jn 12,46). Ámen.
ÁLDOTT LEGYEN ÉRTE AZ Ő SZENT NEVE!
DICSÉRTESSÉK AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS!
Kérjük együtt, hogy e lelki üzenet mindenütt fogékony, és nagylelkű szívre találjon.
Visegrád, 2013. június.13
Sok szeretettel és üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
Sok szeretettel és üdvözlettel:
Móritzné Nagy Ilona teológus-misszionárius
A Blog oldalon található írások, segítsenek közelebb jutni az Úr Jézushoz, hiszen lelki békességet csak Ő adhat részünkre.
http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/05/punkosd-lelek-kitoltekezese-pentecost.html
http://lelekmentomisszio.blogspot.hu/2013/05/punkosd-lelek-kitoltekezese-pentecost.html
TÜZED URAM JÉZUS
Énekszöveg:
Tüzed Uram Jézus, Szítsd a szívemben,
Lángja lobogjon elevenebben!
Ami vagyok és mind, ami az enyém,
Tartsd a kezedben igazi helyén.
refrén:
Életem kútja, örök örömem,
Fény a sötétben, csak Te vagy nekem.
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, Tart a Te kezed.
Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,
Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.
Ennek a világnak fekete egén
Lényed a csillag, sugarad a fény.
refrén: Életem kútja...
Jön az örök nap már, Közeledik Ő,
Mennyei honba hazavinni jő.
Röpke pillanat, míg tart a keserű,
Jézus elém jön, örök a derű.
refrén: Életem kútja...
/Evangéliumi ének: Schmidt Berta-Eller-F.S./
Játszik és énekel: Mesterné Bálint Katika
Hangmérnök: Molnár László
Énekszöveg:
Tüzed Uram Jézus, Szítsd a szívemben,
Lángja lobogjon elevenebben!
Ami vagyok és mind, ami az enyém,
Tartsd a kezedben igazi helyén.
refrén:
Életem kútja, örök örömem,
Fény a sötétben, csak Te vagy nekem.
Hallod imám, és bármi fenyeget,
Nem hagy el engem, Tart a Te kezed.
Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,
Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.
Ennek a világnak fekete egén
Lényed a csillag, sugarad a fény.
refrén: Életem kútja...
Jön az örök nap már, Közeledik Ő,
Mennyei honba hazavinni jő.
Röpke pillanat, míg tart a keserű,
Jézus elém jön, örök a derű.
refrén: Életem kútja...
/Evangéliumi ének: Schmidt Berta-Eller-F.S./
Játszik és énekel: Mesterné Bálint Katika
Hangmérnök: Molnár László